Ez lesz akkor, ha a Vasember és a SpeedKore összefog!

Chris Evans egy Chevrolet Camarót kapott ajándékba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Robert Downey Jr-nak hála egy csodás 1967-es Chevrolet Camaro épült, amit aztán Amerika Kapitánynak adott ajándékba.

Talán Chris Evans sem számított efféle meglepetésre: a SpeedKore Performance Group Robert Downey Jr. közreműködésével épített számára egy különleges, 1967-es Chevrolet Camarót, még a legutóbbi Amerika Kapitány forgatása során.
Ahogy azt a SpeedKore egyik első embere, Dave Salvaggio elmondta Jay Leno számára, Downey Jr. igencsak aktív résztvevője volt a tervezési–építési folyamatnak. A verdát végül egy LS3 6,2 literes motor hajtja, amihez egy 2,9 literes Whipple kompresszor tartozik, így Evans akár 730 lóerőt is ki tud préselni az autóból.
Hirdetés

A Camaro ezen kívül négyfokozatú automata váltóval üzemel, és Baer fékkel van ellátva. Ami a külsőségeket illeti, a Grigio Verde zöld árnyalatában pompázik a járgány, míg a belső térben a barna és fekete bőr dominál faberakásokkal, a kormány közepén Amerika Kapitány logójával, így a figyelemfelkeltés garantált.
Természetesen Jay Leno sem állhatta meg, hogy ne tegye próbára ezt a különleges Camarót. Elmondása szerint az autó nagyon-nagyon-nagyon gyors, mégis könnyen kezelhető, vezethető, abszolút illik a kaliforniai utakhoz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Ez lesz akkor, ha a Vasember és a SpeedKore összefog!

Vélemény, hozzászólás?