Meg is mutatták a Suprát, ahogy ígérték

Végre mozgásban is mutatkozott az új Toyota Supra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kihasználják az utolsó pillanatokat is, mielőtt bemutatnák az új Toyota Suprát. Most még csak álcázva, de látszólag végleges autóval futottak fel a goodwoodi versenypályán.


Eljött a pillanat, ahogy ígérték, valóban megmutatták az új Toyota Suprát az idei Goodwood Festival of Speeden. A külsejéről sok új nem derült ki, hiszen álcázva gurult a közönség elé, ellenben igencsak tempós szakaszt tudott le vele a Toyota vezető fejlesztő mérnöke, Tetsuya Tada.

Bár messze nem autóztak a határon, azért hallani többször is, ahogy a sorhatos Supra szól, ám ez a részlet már nem japán lesz.


Hirdetés

Bár ügyesen rejtegetik a részleteket, a pletykák alapján nagyjából sejthető, mire számíthatunk. Az új Supra a BMW Z4-gyel közös alapokra épül és annak motorkínálatán is osztozik. Ha igazak a hírek, első körben a sorhatos, háromliteres 40i motort kapja, mely 340 lóerejével és 450 Nm nyomatékával valóban sportos egység. Állítólag 3,8 másodperc alatt lehet az új Supra 100 km/h-s sebességen, és ha minden igaz, akkor egy négyhengeres belépőmodellel is készülnek. Utasterében is találunk megannyi BMW-s jegyet, bár a nagy részét még csak letakarva láthatjuk, sejthető, hogy egész sok közös eleme lesz a Z4-gyel itt is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Meg is mutatták a Suprát, ahogy ígérték

Vélemény, hozzászólás?