Ötvenedik futamgyőzelmét szerezte meg Vettel Montrealban

Jubileumi győzelmével Vettel a pontversenyben is átvette a vezetést

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kétszeresen is jól jött ki a Kanadai Nagydíj a Ferrari német pilótája, Sebastian Vettel számára, győzelme mellett Hamilton ötödik helyre szorulása is hozzájárult ahhoz, hogy a világbajnoki pontversenyben élre kerüljön.


Bár Sebastian Vettel még csak 30 éves, a mai Kanadai Nagydíjon pályafutása ötvenedik futamgyőzelmét aratta. A második helyen Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője végzett, míg a dobogó alsó fokára a Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája állhatott fel. A rajtot nagyszerűen kapta el az élről induló Vettel, így könnyedén őrizte meg pozícióját, míg mögötte óriásit csatázott Bottas és Verstappen, de a finn nagyszerűen védekezve megtartotta a második helyet. Az első kör nem múlt el baleset nélkül, ugyanis Brendon Hartley és Lance Stroll autója összeakadt, s mindketten kiestek. A leszakadt alkatrészek miatt azonnal bejött a biztonsági autó, amely három körig vezette a mezőnyt.

A 70 körös verseny elején nem akadtak izgalmak egészen a kerékcserékig, amikor is Daniel Ricciardo megelőzte a vb-címvédő Lewis Hamiltont. Ezt követően jószerivel békés körözgetés zajlott a montreali aszfaltcsíkon. Fernando Alonso autója viszont felmondta a szolgálatot, így a spanyol pilóta 300. futamát nem tudta befejezni.
Hirdetés
Az utolsó 20 körben Hamilton elkezdte közelíteni Ricciardót, míg Bottas Vettelt, de előbbi nem tudta a célig megelőzni ausztrál riválisát, ami azért lett volna fontos számára, mert a negyedik hellyel éllovas maradt volna a vb-pontversenyben. Bottas sem érte utol a Ferrari négyszeres világbajnokát, mert egyszer elfékezte magát, s bár korrigálni tudott, de értékes másodpercekbe került a hibája.
A verseny kisebb technikai hibával zárult, ugyanis a felkért Winnie Harlow szupermodell egy körrel korábban lengette a kockás zászlót, de ez senkit nem zavart meg, a sorrend már nem változott az utolsó körben sem. Végül a zászlólengetés előtti körre rövidítették a versenyt, ami így 70 helyett 68 körös lett. A vb két hét múlva a Francia Nagydíjjal folytatódik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?