Duci cica – Jaguar E-Pace

Garfieldról tudni kell még, hogy a szarkasztikus humora mellé eléggé lusta is. Viszont ez a tulajdonsága már nem hozható összefüggésbe a Jaguarral, hiszen a kétliteres dízelmotor megfelelő dinamikával mozgatja a majdnem két tonnás autót. Sőt, az a helyzet, hogy a 180 lóerő tökéletesen elegendő átlagos felhasználási mód mellett. Nem érezni lomhának, a gázpedált mélyebbre nyomva a magasabb sebességfokozatokban is lendületesen képes megindulni. Valójában, ha egy kis fogyókúrára küldenék, még némi sportosság is előcsalogatható lenne belőle. Az egészen pontosan 1843 kilogrammos saját tömeg azonban elrejti ezt az énjét.

Pedig a futó-, és a kormányművét dicséret illeti. Az orrmotoros autókra és főleg a SUV-okra jellemző, hogy tempós kanyarvételkor olyan érzést keltenek, mintha „le akarnának esni az útról”. Persze ez azért több tényezős dolog, de eddig kevés szabadidő-autóban éreztem igazán magabiztosnak magam, ha nagyobb tempóval dobtam őket be a kanyarba. A Jaguar viszont azoknak az autóknak a körét gyarapítja, amelyek nem dőlnek meg ijesztően, és bár az összehasonlító tesztben kiderült, hogy a BMW X2-nél érzéketlenebb a kormánya, önmagában vizsgálva kimondottan élvezetes tekergetni az igényes, bőrborítású kormánykereket. Persze a sportosság így is inkább csak a dizájnban érhető tetten.
A karosszéria kialakítása a manapság oly népszerű „SUV-kupé” kategóriába sorolható, bár a brit márka ezen a téren több konkurensét is lepipálja. Sikerült az arányait harmonikusan megrajzolni, nem olyan buta a megjelenése, mint sok más hasonló koncepciójú autónak. A Range Rover Evoque rokonságot mondjuk nem tudja letagadni, de a hátrafelé elnyúló fényszórók, a tetővonal és hátul a sárvédő feletti domborítás a márka vérbeli sportautóját, az F-Type-ot idézi. Hátul hasonló a helyzet. A szűkre húzott hátsó lámpák csak minimálisan különböznek a sportautón látottól. Emellett a szélekre helyezett két kipufogóvég, illetve a méretes diffúzor-szerűség is a sportosságot próbálja hangsúlyozni.

Az utastérbe szintén nehéz belekötni. Rendkívül igényes, talán a Jaguar paletta egyik legminőségibb érzést keltő típusa az E-Pace.

Első pillantásra esetleg unalmasnak is tűnhet, ám ahogy apránként elkezdi felfedezni az ember az apró részleteket, egyre inkább elismeréssel adózik a tervezőknek. A sötét felületeket a vörös cérna diszkréten feldobja, az automatikus sebességváltó karjának tövét körbeölelő alumíniumhatású műanyag oldja az egyhangúságot, miközben egyáltalán nem hivalkodó. Az oldalablak feletti majrévas helyett a kardánalagút szélére pozicionálták az egyszerre látványos és kényelmes kapaszkodót. Maga a kardánalagút eléggé széles, ezért a jobbegyben ülve kicsit szűkösnek érezni a lábteret, de ez is inkább sportautós hatást kelt, mint kényelmetlent.

A vezetőülésben viszont már egy csöppet sem érezni ezt a helyhiányt. A 18 irányban állítható, fűthető, memóriás első üléssel, valamint a több irányban állítható kormánykerékkel nem okozhat gondot a legkényelmesebb üléshelyzet megtalálása. Ahogy a Touch Pro 10 colos érintőképernyőről vezérelhető infotainment rendszer kezelése sem, ami ebben az autóban is kicsit lassan kel életre induláskor, habár néha már kezdem azt hinni, csak én vagyok túl türelmetlen. Hátul sem lehet panasz a lábtérre és az ülésekbe is ugyanolyan kényelmes behuppanni. A kupésan lejtő tetőív miatt a fejtér kisebb, de az átlagos termetűeket ez még biztosan nem zavarja, ahogy a gyerekeket sem. A csomagtér pereme viszont kissé magasra került, viszont alaphelyzetben 484 liternyi poggyászt képes elnyelni, ami a mindennapok során teljesen elegendő.

Ha már az elnyelés szóba jött, érintsük a kényesebb témát is, méghozzá a fogyasztást. A vegyes üzemben mért 9,3 liter elég durván hangzik, de itt vissza kell utalnom az autó tömegére. Csodák sajnos nincsenek ebben a tekintetben, hiába lehet „eco” üzemmódot is kiválasztani. Persze néhány decivel még biztosan lentebb szorítható ez az érték, odafigyelve a lendület megtartására, hogy ne kelljen mindig álló helyzetből meglódítani a nagy tömeget.

Ugyanakkor az erőforrás mentségére szóljon, hogy ritka csöndes és kulturált járású ez a soros négyhengeres, kétliteres dízel.

Talán itt is elővehetném a macskás példát, mert az utastérben némi kellemes doromboláson kívül nem hallani semmit a hangjából, de bemelegedve még a kinti fülek számára is meglepően halkan kerreg. Végül pillantsunk rá az árlistára! A legolcsóbb E-Pace már tízmillió forint alatt megkapható a kétliteres, 150 lóerős dízelmotorral, manuális váltóval. A tesztben szereplő változat, a First Edition egy különleges kivitel. Ezzel a felszereltségi szinttel ugyanis kizárólag az első modellévben kapható a típus. A különlegességének a kulcsa, hogy lényegében szinte mindegyik felszereltségi szintből kapott egy-egy tételt. Többek között LED-fényszórókat, 20 colos könnyűfém keréktárcsákat, HUD-ot, sőt, még a HSE felszereltség komplett vezetéstámogató rendszereit tartalmazó csomagja sem hiányzik a listáról. Valamint még az R-Dynamic jelvények és feliratok is ott díszelegnek a First Edition kiviteleken. A tesztautó ára a kétliteres, 180 lóerős dízelmotorral, összkerékhajtással és automatikus sebességváltóval kicsivel 20 millió forint fölé kúszott, ám a prémium szegmensben számolni kell azzal, hogy vastagon fog a toll az árcédulákon.