Kalandorok kincse – Jeep Compass teszt

Első találkozásunkkor még kissé bizonytalanul felmerült a kérdés bennem: szeretni fogom-e én ezt a vasat? Na, persze ennek semmi köze a megjelenéséhez, amely igazán csinos. Néhány szögből egészen Grand „Csirokis”, de azért annál szemmel láthatóan kisebb, hiszen nem ugyanazt a vevőkört szólítják meg vele. Ugyanakkor a Renegade-hez képest jóval masszívabb benyomást kelt, annak ellenére, hogy ugyanarra a padlólemezre épülnek. Természetesen azért a tipikus Jeep dizájnelem, a hét egységre tagolt hűtőrács nem hiányzik a Compassról sem. Pontosabban a hűtőrács imitáció, ugyanis a márkajelzés alatt nem jut át a levegő, csak legalul az asszisztens-rendszerek működését szolgáló kamerát körbeölelő rácsozaton. Akkor miért bukkant fel az elmémben a kérdőjel? Nos, a hangosan kerregő, kétliteres MultiJet dízel bátortalanított el. De ne rohanjunk ennyire előre.

A formaterve amolyan simulékony, nem kirívó, a forgalomban nem fognak rá ujjal mutogatni, viszont már messziről beazonosítják, hogy ez tuti egy Jeep. Próbáltak egy kis szögletességet csempészni a vonalaiba például a kerékjárati ívek rajzolatával, hiszen azért mégiscsak a Willys Jeep az „ükapuka”. Erről egyébként a csomagtér-ajtajának belső burkolatába mélyesztett piktogram-féleség is felhívja a figyelmet, illetve másfelé tekintve is felfedezhető egy kisebb nyomat a műanyag felületen a Willys arcával. Egyébként, amikor meglepetésszerűen rábukkan az ember ezekre a vidám apróságokra, nagyon gyorsan a szívébe zárja az autót. Az első ilyen megtalálása után persze nagyítóval végigvizslatja az autót és hoppá! Megtalálja a többieket is. Egy gyíkot a szélvédő alatt és egy vízikígyót a hátsó ablakon. Szóval, ahogy említettem, nincs semmi meghökkentően egyedi a formaterven, mégis jó ránézni erre az autóra. Az önkényes formai játszadozás helyett a funkciót helyezték előtérbe a tervezői.

Az utastérben – ahol már erős a Fiat hatás - szintén nem kell meglepetésekre számítani. A bajuszkapcsolók például erőteljesen emlékeztetnek a Punto Evo modellben látottakra, sőt, lehet, hogy ugyanazok, ám az ilyen kis költség-optimalizációk megbocsáthatók, amikor konszernen belüli autókról beszélünk. A sok fekete felület kicsit komor hangulatú, ellenben így kevésbé látszanak meg a szennyeződések. A bőr- és szövetkárpitos ülések rendkívül kényelmesek, de azért tempós kanyarokban jól jönne, ha vaskosabbra méretezték volna a combtámaszokat. A nálunk járt Limited modell manuálisan állítható vezetőülésében egy szempillantás alatt megtaláltam a megfelelő pozíciót, aztán egyből rárepültem a lassan betöltődő Uconnect rendszerre, amely a hét colos érintőképernyőn kezelhető. Pofonegyszerű navigálni a menüpontok között, ugyanakkor, minden kezelőszerv, ami a képernyőtől lefelé helyezkedik el, zavaróan elvonja a figyelmet a vezetésről, ha ott kell matatni.

A Renegade rokonság nincs negatív hatással az utastér helykínálatára. Hátul felnőtteknek is kényelmes az utazás, a csomagtartó pedig kellően nagy, bár a beat hangrendszer mélynyomói talán minimálisan, de lecsippentenek a térből. Amit azonnal megbocsátunk neki, amint feltekerjük a hangerőt, mert észvesztően jól szól. Márpedig a hangerő jól jön, ugyanis a 140 lóerős dízelmotor igencsak lármás, ahogy fentebb említettem. Bár igazság szerint erről megoszlanak a vélemények, ami rendkívül érdekes, hiszen jól mutatja, mennyire szubjektív lehet egy-egy autó megítélése az érzékszerveink különbözősége miatt. Kollégám az Alfa Romeo Stelvio után kimondottan dicsérte a Compass csendességét, míg egy jó barátom, aki 1,3-as MultiJet motorral közlekedik szintén csendesnek ítélte a kétliteres, modernebb egységet.

Ezek után nem is merek állást foglalni az autó hangjával kapcsolatban, azt viszont biztosan állíthatom, hogy a motor kellemes társ a közlekedés közben. A 140 lóerőt és a 350 Nm nyomatékot egy kilencfokozatú automatikus váltó továbbítja akár mind a négy kerék felé. Alaphelyzetben a Compass folyamatosan tudja össze- és szétkapcsolni az első és hátsó tengely közti hajtást, a hatékonyságot preferálva. Ám egy gombnyomásra állandó összkerékhajtásra válthatunk. Továbbá a Selec-Terrain rendszer még más opciókat is kínál. Ezek a hóval, a sárral vagy homokkal borított talaj leküzdéséhez szükséges üzemmódok (a Trailhawk verzióhoz szikla mód is jár). A váltó kilenc fokozata egyébként még soknak is tűnik. Autópályán 130 kilométer/órával haladva csupán 2000-et forog a motor, méghozzá a nyolcadik fokozatban. Az utolsó fokozatot nem is igazán láttam, hogy használta volna a hajtásrendszer! Persze manuális módra kapcsolva felválthatunk oda is.

A futómű feszes, ez jótékony hatást gyakorol a kanyartulajdonságokra, viszont az úthibákra érzékennyé tesz az autót. Terepen is magabiztosan mozog, elöl 16,8 fok a terepszög, hátul pedig 31,7 fokos. Ehhez 22,9 fokos rámpaszög, 20,8 centis hasmagasság és 40 centis gázlómagasság társul. Főleg sarat és tócsákat rejtő, hóval betakart földutakon próbálgattam, valamint megcéloztam vele olyan meredek emelkedőket, amelyeken nem voltam biztos, hogy sikerül feljutni a nagy márciusi havazás után. A Compass azonban könnyedén vette az akadályokat. Ezekkel a rövid terepjárásokkal, jelentős mennyiségű városi autózással és némi autópályás „suhanással” az átlagfogyasztás 7,9 literre jött ki, ami végül is elfogadható egy ekkora tömegű és magas építésű SUV-tól. Bár jobban örültem volna, ha kevesebb gázolaj folyik le a torkán, hiszen a gyári adat a vegyes fogyasztásra 5,7 liter.

Az ára kicsit húzós, a kategóriatársakhoz képest megpróbálták középtájékra belőni. A Compass Limited indulóára 8 760 000 forint, ami a kétliteres, 140 lóerős dízelmotort és a kilencfokozatú automatikus sebességváltót kiválasztva épp 11 millió forint fölé nő. Persze ehhez gazdag felszereltség jár, modern vezetést segítő rendszerekkel és exkluzív hangulattal, hiszen mégiscsak egy legendás amerikai márkáról, egy háborús hős leszármazottjáról beszélünk.