Szikrázó küzdelem – Teslák a Jaguar I-Pace ellen
Vajon legyűri a Teslát a Jaguar?
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Sokáig egyeduralkodónak számított a Tesla az elektromos luxusautók piacán, azonban már többen is vadásznak a skalpjára. A legújabb kihívó a Jaguar I-Pace.
Miközben egyre szaporodnak a Tesla autóinak konkurensei, nálunk továbbra sem forgalmazzák hivatalosan az amerikai elektromos autókat. Persze ennek ellenére egyre több Model S tűnik fel az utakon, sőt már a Model X-et is kiszúrhatjuk néhanapján. A legfrissebb Tesla ellenfél az új Jaguar I-Pace, amelyet viszont Magyarországon is forgalmaznak majd, ezért papíron gyorsan összevetettük az autók képességeit. Egészen pontosan az új Jaguar I-Pace, a Tesla Model S 75D és a Model X 75D vesz részt az összehasonlításban. Bár a három autó közül az I-Pace és a Model X küzd hasonló kategóriában, az érdekesség kedvéért a Model S is szerepel a listán.
A formatervekkel most érdemeben nem foglalkozunk. Maximálisan szubjektív, hogy kinek, melyik tetszik jobban, viszont az tény, hogy a Jaguar a nagy hűtőrácsával nem rugaszkodott el annyira a hagyományos autók képétől, mint a Tesla, amelynek modelljein a lehető legkisebbre szabták a nyílásokat. Papíron pedig úgyis a számok döntenek.
Teljesítmény
Erőforrások terén nagy a hasonlóság a három jármű között. Mindegyikben két villanymotor dolgozik. Az egyik elöl, a másik hátul, és természetesen mind a négy kerekük hajtott. A Jaguaré azonban jóval nyomatékosabb és erősebb, mint a Tesláé. A nagymacska 394 lóerős és 694 Nm forgatónyomatékot nyújt, míg a Tesla két típusában 328 lóerővel és 524 Nm forgatónyomatékkal kell megelégednie a vezetőnek. Gyorsulásban már nem olyan jelentős a különbség, sőt a Model S ebben legyőzi a Jaguart. Az I-Pace 0,4 másodperccel gyorsabb, mint a Model X, viszont 0,3 tizeddel lemarad a Model S mögött gyorsulásban (álló helyzetből 60 mérföld/órára).
Akkumulátor-kapacitásban is a Jaguar a nyerő a 90 kWh-ás pakkal. Bár az ebből adódó hatótáv különbségek nem számottevőek. A Model X-nél körülbelül 5 kilométerrel képes többet megtenni az I-Pace (hangsúlyozzuk, hogy papíron), a Model S viszont 30 kilométerrel többet bír. Energiafogyasztásban is fej-fej mellett áll a két SUV, hiszen mindkettő körülbelül 36 kWh-át használ el 160 kilométeren, a Model S viszont egy picit takarékosabb a 33 kWh-ás értékével. Mind a három autóhoz használható gyorstöltő. A Jaguar negyven perc alatt töltődik fel 80 százalékosra, amennyiben 100 kilowattos töltőt használnak a tulajdonosaik. Viszont a Tesla már rendelkezik saját gyorstöltő hálózattal, ahol a 400 kW-os töltők ingyen használhatók!
Méretek
A méreteket tekintve a Jaguar kisebb mindkét Teslánál. A Model X-hez képest 35,5 centiméterrel rövidebb, a Model S-nél pedig 30,5 centivel. Néhány centivel keskenyebb is, illetve a Model X-nél alacsonyabb. Természetesen a Model S a legalacsonyabb a trió tagjai közül, de a lényeg most a két crossover, hiszen ők lehetnek ellenfelek a piacon. A Tesla egyik előnye, hogy választható légrugózás is az autóikhoz. A kisebb külső dimenziókból sejthető, hogy az utastér is szűkebb a Jaguarban. A lábtérben és a válltérben valóban nincs ellenfele a Model X-nek, ám a fejtérben többet nyújt a Model S-nél a brit gép. A nagyobb tér előnye, hogy az alaphelyzetben ötszemélyes Teslák akár hat- vagy hétszemélyesként is használhatók. A Jaguarban mindenképp csak öt utas fér el. A Model S és a Model X egyaránt rendelhető harmadik üléssorral is. A Model S „pótülései” csak gyerekek számára alkalmasak. Esetleg önsanyargató hajlamú felnőttek próbálkozhatnak még beleülni, de valószínűleg ők is hamar kikívánkoznának belőle.
Költségek
Vételárban veri a Jaguar a Teslákat. Majdnem 9000 dollárral olcsóbb, mint a Model X és 4000 dollárral kedvezőbb az ára, mint a Model S-nek. Ráadásul hamarosan még tovább nő a Jaguar árelőnye, igaz csak az USA-ban. Ott ugyanis a 7500 dolláros adókedvezmény kizárólag addig él, amíg az adott autógyár elektromos autó értékesítése el nem éri a 200 ezer darabot. Amint ez megtörténik, a kedvezmény a felére csökken, később pedig teljesen megszűnik. Márpedig a Tesla idén valószínűleg értékesíti ezt a darabszámot és így előnyösebb helyzetbe kerül a Jaguar. Itthon egyelőre még nem árazták be az új elektromos „vadmacskát”, piacra lépése az év második felében várható.
Jaguar I-Pace vs. Tesla Model X és Tesla Model S
Jaguar I-Pace | Tesla Model X 75D | ]Tesla Model S 75D | |
Hajtáslánc | Két villanymotor, összkerékhajtás | Két villanymotor, összkerékhajtás | Két villanymotor, összkerékhajtás |
Teljesítmény | 394 LE | 328 LE | 328 LE |
Nyomaték | 694 Nm | 524 Nm | 524 Nm |
Gyorsulás (0-60 mérföld/óra) | 4,5 s | 4,9 s | 4,2 s |
Akkumulátor kapacitása | 90 kWh | 75 kWh | 75 kWh |
Becsült hatótáv | ~386 km | ~381 km | ~417 km |
Becsült energiafogyasztás | 35,5 kWh/160 km | 36 kWh/160 km | 33 kWh/160 km |
Hasmagasság | 14,2 cm | 13,7-21 cm | 11,6-16 cm |
Menetkész tömeg | 2171 kg | 2407 kg | 2163 kg |
Méretek (hosszúság/szélesség/magasság) | 4681/2011/1557 mm | 5037/2070/1684 mm | 4978/1963/1445 mm |
Ülőhelyek száma | 5 | 5, 6 vagy 7, kiviteltől függően | 5+2 |
Csomagtér mérete | 716-1444 liter | összesen 1645 liter | öszesen 1975 liter |
Alapár az USA-ban | 70 495 dollár (körülbelül 18 millió Ft) | 79 500 dollár (körülbelül 20 millió Ft) | 74 500 dollár (körülbelül 19 millió Ft) |
Ennek az összeméregetésnek nem sok értelme van. A Teslából van 762 lóerős változat is (P100D), annak nyilván nem lesz ellenfele a 400 lovas Jaguar. Ár-érték arányban a Jaguar talán jobb lesz, de mint a cikk is írja, a Model X teljes értékűen 7 üléses változatban is kapható, ahol a harmadik sorban is elférnek a felnőttek. Leginkább a töltőhálózat lesz a selling point: ahol jól kiépült a Tesla Supercharger hálózata, ott a Jaguarnak nagyon fel kell kötnie a gatyáját.
A Model X és az Ipace nem igazán ellenfél, más méretek más konfigurálhatóság.
Gyakorlatilag ez a két márka kínál villanyautót, de az egyiknek van három modellje elad egy rakás autót, és sokéves tapasztalata van, a másik pedig most lép piacra 100 évnyi autógyártási tapasztalattal.
Viszont a tapasztalat néha hátrány: a Jag odatol elénk egy autót és várja hogy elvigyük. A Teslánál megértették a lényeget, és nem egy hagyományos autógyárként gondolkodnak…
A Tesla alapárak becsapósak; nézegettem a Model 3-at amikor indult az előrendelés, mert azt írták róla 8.5mFt + vám + ÁFA az alapára. Ha belép az ember a Tesla konfigurátorba, kiderül, hogy ennyiért például nincs benne rádió és hangszórók. Kb egy üres utasteret kap.
Így a Jag, ha jó alapfelszereltséggel adják jóval olcsóbb lesz mint a Model-S. Bár kisebb is, de szerintem belül sokkal autószerűbb. Pl, amíg az autókat vezetni kell, addig nem kényelmes egy nagy érintőképernyőn keresgetni mindent miközben az utat kellene sasolni, a Jagnál legalább az alapfunkciókat kirakták gombokra, amit ki lehet tapitani és van visszajelzés megnyomáskor, anélkül hogy odanéznénk.
Ami még szempont lehet, az a hangszigetelés, összeszerelés minősége; mivel a villanyautó csendes, minden beszűrődő vagy apró nyiszogó zaj zavaró. Ilyen szempontból a limuzinok előnyben vannak a SUV szerűkkel szemben, mert a csomagtér jobban le van választva. Ez majd az éles próbán kiderül.
Bárcsak éles összehasonlító tesztet tudnátok már írni 🙂
Én model S-t és X-et próbáltam: http://autossagok.blog.hu/2017/05/29/hiperugras_egy_urcirkaloval_tesla_model_x_probakor
Ha minden jól megy holnapra egy fokkal megint tájékozottabb leszek 🙂
Egy fokkal tájékozottabb vagyok, de sajnos vezetni nem lehetett az Ipace-t. Így elsőre autószerűbb, mint a Teslák, de nem kicsit szűkösebb, mint egy Model S. Amúgy 90e euróért nincs értelme a Model 3-hoz mérni…
Amúgy egy nagyon jó kocsinak érződik, van rá érdeklődés, másfél óráig vártam mire be sikerült ülni a balegybe…