A kifutó is befutó

Papp Zoli fanyalog. A nagy Mercedes kombi fotósunknál már eleve vesztes helyzetből indul. Szinte sértett arckifejezéssel foglal helyet mellettem. Máris nem érti, mire fel ez az álflancos belső kialakítás. Elejt egy fitymáló megjegyzést a műszerfal berakásaira, akad egy rossz szava az ajtózsebek és a fogantyúk vonalvezetésére is. A péntek kora délutáni városi kalamajkában nagy nehezen meglelt fotózási helyszínen, a pesti rakpart végén, az esőben álldogálva szakmai öntudatától és lelkiismeretességétől is hajtva azért megtalálja a látványt a sötét színű T-n.
De Papp Zoli akkor sem szereti a Merciket. Személyiségével nem összeegyeztethető a márkára hazánkban rárakódott-hozzácsapódott negatív imázshalmaz. Énjének autókért rajongó része más kódolást kapott a döntő fontosságú pillanatokban. Ennyi. De azt érzi és elismeri: ez egy jó autó. Igaz, teszi hozzá gyorsan, neki speciel ingyen sem kéne.

Ellenben én például szíves-örömest adnék még sok-sok friss ropogós bankót is ezért az E 220 CDI T-Modellért. De persze a 13,456 milliós induló ár szóba sem jöhet. És ez meg itt ráadásul egy Avantgarde verzió. Ami további súlyos százezreket, az alaphoz képest 15 mm-rel ültetett, sportosabb futóművet, hátsó kötényt, oldalküszöböket, bi-xenont, kék hővédő üvegezést, gyönyörűséges, dupla ötküllős alufelniket és krómkeretes, fehér számlapú műszereket jelent. Reálisan nézve talán tíz év múlva esetleg szóba jöhet. De inkább Elegance változatban. Nem szeretem a fehér számlapos műszereket, és fölösleges a futóműváltoztatás. Szerintem.
De a négyhengeres, 2,1-es dízel 170 lóereje és a 400 Nm nyomatéka bőven elég, még az 1,8 tonnás üres tömeghez is, akár városi gyorsítás, akár expressz autópályázás is van soron. Nyilván kellett persze rengeteg hókuszpókusz a négyhengeres rezgéseinek és zajának távoltartásához, de sikerült: a motor az ötfokozatú automatával együtt kulturáltan teszi a dolgát. És jutányos mennyiségű táplálékért, hiszen országúton a 70 literes tankkal közel ezerkilométeres egyhuzam érhető el, de városban is nehéz a fogyasztást 10 liter közelébe feltornázni. Eközben kilenc másodperc alatt százon termett, ha kellett, a vége meg 218 lett volna, amúgy meg a hatóságok általi ráhagyással/hibaszázalékkal kalkulált kényelmes pályás 140 tempomatnál alig kétezer-párszázat forgott, a régi Mercedes kályhák megnyugvást adó duruzsolását felidézve. A beltérben a gépezet erőteljes hangulati kisugárzásnak köszönhetően - a sofőrt is beleértve - mindenki teljes kényelemben relaxált. A futómű pedig a városi gödrök támadásit ugyanolyan fölényes nyugalommal verte vissza, mint amilyen céltudatosan és finoman mozgott az autópályán. És ha a kezelőszervek terén az először Mercedes-t vezetők számára akad is némi kiismernivaló (karos tempomat és az alatta lévő kombinált sokfunkciós kar, pedálos rögzítőfék, tekerős világításkapcsoló), rövid megszokás után nem csak az évtizedek óta az untertürkheimi gépekhez szokott kedves kliens érzi otthon magát. És még a célkereszt is megvan a motorháztetőn - a csillagtolós hangulatot már egyre kevesebb Mercedes kínálja. Megvan az ajtócsukás kötelező jellegű trezorhangja, a jellegzetesen súlyos, kissé tompa, középállásba-kéretik-visszatekerni kormányzás.

Minden szép és jó tehát. Mert nem akarunk szlalomversenyen indulni. Nem szándékozunk kanyarból kilinccsel előre kifelé közlekedni, vagy lámpás gyorsulásokat nyerni. Inkább helyet változtatni kényelemben, utazni biztonságban, eljutni valahová nyugalomban, megérkezni kipihenten. És mindezt egy kifutóban lévő autóval? Mert önmagában nézve, vagy a vetélytársakkal összehasonlítva ma is sokat kínál ez az autó, és azt a sokat nagyon jól tudja. Bár manapság már egyre ritkább az óriási előrelépés modellváltáskor, az új E-osztállyal úgy tűnik, a Mercedes-nek sikerült a példaértékűt szinte hibátlanná tennie. Nem véletlenül német a mondás, miszerint a jónak a még jobb az ellensége. A Mercedes hagyományaival szakítva nem egy évvel a limuzint követően, hanem még idén év végén piacra dobja az új E kombiváltozatát, így a jelenlegi T-Modell napjai megszámlálva, pedig maradhatna még...