Egy litert sem fogyaszt a Volkswagen tanulmánya

Újabb egy litert sem fogyasztó Volkswagen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Dízel- és villanymotor hajtja a Volkswagen legújabb tanulmányát, mely 0,9 liter üzemanyaggal képes 100 kilométer megtételére.


Nem mai ötlet, már több, min 10 éves a Volkswagen 1 litert fogyasztó autója. A megvalósítás azonban nem olyan egyszerű, mint a fantáziálás. Az első 1 literes tanulmány 2002-ben látott napvilágot, ma már ódonnak tűnő formával és egymás mögötti két üléssel. Ugyanilyen ülésrendet hozott a 2009-es L1 is, mely formájával már nagyon közeli a most, január 26-án, a Qatar Motor Show-n bemutatkozó XL1-hez. Az ülések ebben a vadonatúj tanulmányban már a hétköznapi autóktól megszokott módon, egymás mellé kerültek. A 0,9 l/100 kilométeres vegyes fogyasztást sok egyéb mellett a rekord alacsony, Cd=0,186 légellenállási együttható eredményezi. A kupolás karosszérián semmilyen kiálló elem sincs, a visszapillantó tükröket például kamera helyettesíti. A hajtáslánc kéthengeres, 0,8 literes, 48 lóerős, 120 Newtonméter nyomatékú TDI turbódízelt és 27 lóerős, 100 Newtonméteres villanymotort társít, az együttes 7 fokozatú, dupla kuplungos, DSG váltón keresztül, a hátsó kerekeket hajtja. Ha mindkét motor dolgozhat, az XL1 szén-dioxid emissziója 24 gramm/kilométer, megvan az Euro6 emissziós norma és választható EV mód is. Tisztán elektromosan 35 kilométer tehető meg a fékezési energiából és konnektorból is tölthető lítium-ion akkumulátoraival.
Hirdetés
A gyakorlatilag Polo alapterületű, 3,89 méter hosszú, 1,67 m széles XL1 magassága a Lamborghini Gallardo Spyderéhez hasonlóan szerény, mindössze 1,16 m. A 795 kilogrammos tanulmány karbonszálas kompozit karosszériája a Formula-1-ből ismert CFRP (különösen merev acél) vázzal együtt mindössze 230 kg, hajtáslánca másik 227 kg, elektromos rendszere 105, futóműve 153, berendezése pedig 80 kg. A szerény önsúly a menetteljesítményeknek is jót tesz, a 100 km/órára gyorsulás mindössze 11,9 s, a végsebesség elektromosan 160 km/órára korlátozott. A hatótáv 10 literes üzemanyagtankkal is 550 kilométer körüli. Noha az XL1 még mindig csak tanulmány, újabb és jelentős lépés a szériagyártású, 1 liter alatt fogyasztó Volkswagen felé. Utóbbit bizonyára nem csak mi várjuk nagyon!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Egy litert sem fogyaszt a Volkswagen tanulmánya

  • 2017.10.31. at 21:08
    Permalink

    Ilyen otromba, űrjárművet remélem senki nem fog vételezni!!! Miért nem lehet egy normális autó
    formakoncepcióján nyugvó villanykocsit prezentálni??

Vélemény, hozzászólás?