Egyszemélyes VW villanyjármű Frankfurtban

Együléses városjárót mutat be a Volkswagen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre csak annyit tudni, hogy egyszemélyes és villanymotoros a legújabb Volkswagen.


Városi közlekedésre optimalizált, elektromos hajtású együléses járgányt mutat be a Volkswagen Frankfurtban: a hírek szerint, ha gyártásba kerül, vagy konnektorról tölthető akkumulátorokkal, vagy adott esetben akár napelemekkel is kapható lesz. Jurgen Leohold, a VW kutatási vezetője úgy nyilatkozott, hogy mivel nagyon apró, könnyű építésű, mindössze egyszemélyes járműről van szó, CO2-kibocsátás tekintetében még a 24 g/km-es XL1 tanulmánynál is kíméletesebb lesz az újdonság.
Úgy tűnik, hogy ez a tanulmány is része a VW azon törekvésének, melynek során a cég működéséhez igyekeznek folyamatosan növelni a fenntartható energiaforrások használatát. Ennek keretében már körülbelül 140 millió eurót költöttek két vízi erőmű megépítésére Brazíliában – egyik már 2010 óta üzemel, a másik 2013-ban épül meg – és ezzel sikerült kiváltaniuk az ottani termelés 40 százalékának energiaigényét. Tavaly az osztrák Verbund nevű energiaszolgáltató céggel szerződtek, és ezzel a lépéssel sikerült biztosítani, hogy a VW németországi termelésének energiaigénye tíz százalékban vízi erőművekből származik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Egyszemélyes VW villanyjármű Frankfurtban

Vélemény, hozzászólás?