640 lóerővel és névcserével jön a régóta várt új Viper

Felfrissít a dupla buborék: érkezik az új hardcore Viper

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

8,4 literes V10-es szívómotorral, merevebb kasztnival, kiváló tömeg/lóerő aránnyal érkezik az új SRT Viper.


New Yorkban bemutatkozott az új Chrylser Dodge SRT Viper, a recept változatlan, de néhány új fogást is bevetettek a teljesítménymodelleket előállító SRT-nél, amivel még a korábbiaknál is izgalmasabbá tették a leghíresebb újkori amerikai izommodellt.

Kétféle, SRT és GTS változatban lesz kapható, érdekes kérdés, hogy előbbi teljes neve SRT Viper SRT lesz-e, de ez majd kiderül idővel. Az SRT lesz az extrém sportmasina, míg a GTS-be kétféle beállítással használható futómű és a típustól szokatlan extrák sora, például tempomat, Harman-Kardon hifi, vagy épp 8,4 colos érintőképernyős Chyrsler Uconnect médiaközpont kerül.
Orrába 640 lóerős, 813 Nm nyomatékú 8,4 literes V10-es került, ennek és a könnyítéseknek köszönhetően ezáltal minden idők legjobb tömeg/lóerő arányú viperája született meg: egy lóerő 2,22 kg-ot mozgat, amivel a Veyron és a Ferrari F12 mögé, de a Lamborghini Aventador és a Chevrolet Corvette ZR1 elé kerül a világ legnyomatékosabb gyári szívómotorját dolgoztató Viper.
Hirdetés

Számtalan ponton frissítették az alvázat és a karosszériát, így az újdonság 50%-kal merevebb lett elődjénél. Az elöl 295, hátul 355 mm széles Pirelli P Zerókkal bevont felnik háromféle kivitelben lesznek kaphatók, öt illetve hat küllővel, matt vagy fényes fekete bevonattal, az SRT Track Package pedig különleges könnyített kerekeket tartalmaz.
A bemutatással egy időben az SRT azt is bejelentette, hogy az American Le Mans sorozatban is indítanak két autót, Dominik Farnbacher, Marc Goosens, Ryan Hunter-Reay és Kuno Wittmer vezetésével. Sőt, az autó hamarosan a Forza Motorsport 4-en versenyző gamerek számára is elérhető lesz.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?