Klasszikus zenére éled a klasszikus motor

11 hónapos motorfelújítás két és fél percben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy Triumph Spitfire 1,3 literes négyhengeresének újjászületését követhetjük nyomon a mintegy 3000 fotó felhasználásával készült animáción.


A Triumph Spitfire gondolata akkor született, amikor a cég még Standard-Triumph néven működött, de megvalósítására már csak 1962-ben, azután került sor, hogy a céget megvásárolta a Leyland. A 800 kg-nál is könnyebb kabriót kezdetben 1,2, majd 1,3, utolsó szériájában pedig 1,5 literes négyhengeres motor hajtotta, de ezek a 70-75 lóerő körüli erőforrások nem tették igazi sportautóvá a Spitfire-t, melynek 0-100 km/h-s gyorsulása 15-17 másodperc, végsebessége 150 km/h körül alakult. Ennek ellenére a típus igazi rajongásnak örvend veterángyűjtők és restaurátorok körében, hiszen könnyen szerelhető, otthon is bütykölhető autóról van szó.
Hirdetés
Egy ilyen rajongó készítette a mellékelt filmet, melyen egy e-bayről vásárolt motor felújítását követhetjük végig. A 11 hónapig tartó munkát több mint 3000 fényképpel dokumentálta, majd a képeket Edvard Grieg, norvég zeneszerző Peer Gynt című darabjából származó aláfestő zenével látványos stop-motion animációvá rendezte. Mind a felújítás, mind a videó remek munka, a végén a nagy szerelésekkel kapcsolatban Murphy-törvényként emlegetett poénnal.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Klasszikus zenére éled a klasszikus motor

Vélemény, hozzászólás?