Mi lenne, ha…? – Autóvásárlás 5 év múlva

Szeretnék ismerni a jövőt? Mármint nem a pisilni kell, mindjárt kimegyek vécére, vagy az anyukám, hozz még egy sört! jellegű próféciákra gondolok, hanem tényleg. Hogy mi lesz évek, mondjuk 5 év múlva. Ugyanabban a malomban őrlök-e? Sikerül-e a kislakásból nagyba költözni? Vajon bejut államilag finanszírozott képzésre a most még meg sem született Pistike? Kijut a magyar válogatott 2018-ban a vébére? Nem kiszámítható, hanem megjósolhatatlan eseményeket szeretnének előre látni? Őszintén szólva, én nem.
[kepallobal=375781]Rám szabták? Rám bizony[/kepallobal]
Persze, ha mondjuk azt tudhatnám meg, hogy 5 év múlva a Fidzsi-szigetek egyik kies öblében igazgatom kiskocsmámat, vagy szerződést kapok a DTM-be, mert az előző három szezonban igen meggyőző teljesítményt nyújtottam különféle zárt karosszériás sorozatokban Európában és világszerte, s mindezért nem kellett semmi különöset tennem, csak kivárni, míg megfelelő konstellációt vesznek fel az életem pályáját alakító csillagok, nos, akkor beadnám a derekam, s szólítanám a jövendőmondót: adja elő, amit tud. Azt a kicsit már simán kibekkelem addig.
Ilyen tudás hiányában azonban inkább mindenki - beleértve magamat is - tartsa meg magának az életem további szakaszaival kapcsolatos jóslatokat. Mert az élet szépsége, ereje, pont kiszámíthatatlanságában rejlik. Az viszont így autósok egymás közt nexusban egész jól megalapozott felvetés, hogy: csórókám, nyilván nincs pénzed új autóra, de mi az, ami tetszik a mai kínálatból, mi az, amiért úgy gondolod, érdemes lenne végigkuporgatni következő 5 évedet, hogy aztán némi igen kedvezményes hitellel megtámogatva beleülj, hogy egy éven belül összetörjék, vagy ellopják? Van ilyen autó. Nem egy, nem öt, nem hét, nem kilenc. De egyet leszámítva egyikük sem az idei év, még csak nem is a mostani évtized szüleménye. Persze, gyártottak és gyártanak remek gépeket mostanság is, csak nem nekünk, hanem filmsztároknak, tinédzser poppereknek, focistáknak.
Egy régi autó pedig - érkezzen bármilyen gondos gazdától - szívás. Nem lehet csak úgy megvenni és használni, törődést igényel. Sokat. Rengeteget. Kell hozzá csomó pénz és idő. És pénz és idő. És pénz és idő. Egy jó szerelő. Vagy elhivatottság, hogy beszerezzük hozzá a szakkönyveket, leírásokat, szerelési útmutatókat. Kell még garázs a megfelelő szerszámokkal. Kontakt az alkatrészforrásokhoz. És még százezer dolog, de elsősorban és mindenekfelett pénz és idő. Meg egy másik autó, hogy legyen mivel járni, amíg szerelmünket kendácsolják/juk. Márpedig számomra az autózás nem csak a szerelemről, hanem a használhatóságról, megbízhatóságról is szól. Igen, kápráztasson el az autó, de ne a sofőrt felesleges tölteléknek néző radaros kacatokkal, vagy igazi nyereséget nem termelő, legfeljebb használatot bonyolító villanymotorokkal, hanem azzal, hogy mindig használható célszerszám. Olyan autó pedig, amelyik feltehetően 5, sőt 10 év múlva is képes lesz megbízhatóan elkápráztatni, egyetlen egy született az idén.
Japán. Toyota. És Subaru. És Scion is. Tömege felszereltségtől függően 1200 kg körül jár, teljesítménye 200 lóerő, hajtott kerekei a hátsók. És átkozottul jó formái vannak, tökéletes ülései, halálpontos a kormányzása, szőrmeresztő a motorhangja, ultraprecíz a váltója. Aki beleül, beleesik, aki nem, az minimum fura. Szóval a maga nemében tökéletes jármű, de nem svájci bicska: családnak például alkalmatlan, egy gyerekülést még talán bele lehet legózni hátra, de egy ilyen kiegészítővel az ember már biztos nem úgy használja, mint előtte. De ez meg megint csak a jövő kérdése, és ráérünk még feszegetni. Én addig is abban a tudatban tengetem napjaimat, hogy nemsokára, a következő öt éven belül, de legkésőbb múlva, lesz egy ilyen autóm. És ennyi bizonyosság már elég is, azt majd a körülmények eldöntik, hogy Toyota GT86, Subaru BRZ, esetleg Scion FR-S lesz-e. És a modellsorozat további fejlődése, mert a szuperlatívuszokban megírt hozsannák mindössze egy ponton, de egységesen fogalmazták meg ugyanazt a kritikát: az elképesztően jó autóban elférne még egy kis erő.
Az eddigi híradások alapján azt lehet sejteni, hogy ez a következő 5 évben változni fog. Az nem is kérdéses, hogy a BRZ-ből lesz turbós, nem is lehet másképp, és sajnos félő, hogy a hibridben utazó Toyota valamilyen villanyos megoldással gondoskodik majd a boxermotoros sportkocsi teljesítmény-növeléséről. Ebben az esetben pedig, józan paraszti logikával gondolkodva, az amúgy is budget modellként tálalt Scionnak megmarad a legolcsóbb, egyszersmind legszórakoztatóbb feltöltési mód, a mechanikus kompresszor. Nekem még a Mini Cooper S-ből is az első, fütyülős feltöltővel szerelt verzió az etalon, úgyhogy nem is kérdéses, eme spekulációk beteljesülése esetén melyiket vinném a háromból. Amíg viszont erről nincs hivatalos bejelentés, addig megmarad az izgalom, az említett kiszámíthatatlanság szépsége. Amit még a jövőbeli vásárlás bizonyossága sem tud elrontani.