150 kilométeres hatótávval jön a Volkswagen e-up!

Már csak az árát nem tudjuk - ősszel jön a Volkswagen első villanyautója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy töltéssel 150 kilométert tehet meg, 135 km/órás végsebességet tud, és lévén, hogy up!, négyüléses a Volkswagen első villanyautója. Ősszel Frankfurtban debütál, már csak az ára ismeretlen.

Ha még csak zárt kör előtt is, de bemutatta elsőként gyártásba kerülő villanyautóját a Volkswagen. Az e-up! karosszériája vagy utastere nem újdonság, hiszen a tavalyi Világ Év Autója kapott elektromos hajtást. Villanymotorja 82 lóerős csúcs- és 55 lovas állandó teljesítményű. 100 km/órára ez 14 másodperc alatt viheti a tapasztalataink szerint, ha szűkösen is, de akár családi használatra is elegendő ötajtós karosszériát. Tavaly mi az up! Skoda-emblémás megfelelőjével, a Citigóval még egy horvátországi túrát is be mertünk vállalni, s azóta is kellemes emlékként gondolunk vissza a takarékos 1,0 literessel végigtekert több mint 1000 kilométerre. Az e-up! persze nem lesz ilyen hosszútávfutó, padlójába telepített 18,7 kWh-s lítium-ion akkumulátoraival egy töltéssel 150 kilométert tud megtenni a 135 km/óra végsebességű, nem eltúlzott tömegű, 1185 kilogrammos miniautó.
Töltése egyszerű, töltőcsatlakozóját a tanksapka helyére tették a dizájnerek, s az az egyen- és a váltóáramú, járműgyártói szabványnak számító töltőkre egyaránt fel van készítve. A többi up!-tól nem csupán e részletével különbözik az e-betűs. Módosított, elöl LED-es menetfénnyel szerelt lökhárítókat kap, szoknyáit és padlóját pedig aerodinamikai burkolattal is ellátják a gyárban. Kerekei egyedi 15 colos könnyűfémek, csomagtérajtaján pedig nem meglepő módon e-up! felirat látható.
Hirdetés
Miként a Volkswagen mondja, az ősszel, a Frankfurti Autószalonra időzített közönségpremierrel debütáló e-up! csak az első morzsája lesz a Volkswagen villanyautóinak, s idővel nagyobb és komolyabb modellek, például az Év Autója díjas Golf emissziómentes változatai is várhatók. Várjuk, ahogyan az egyelőre még az e-up! esetében is elhallgatott árak kiderülését is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?