Kikerüli a gyalogost a Toyota új fejlesztése

Gyalogoskikerülés és autópálya-segéd a Toyotától

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota egy integrált biztonsági rendszer két funkciójáról adott hírt. Az egyik a gyalogosok kikerülését teszi lehetővé, a másik automatizált vezetéssel támogatja autópályán a sofőrt.


Új sofőrsegédekkel jelentkezik a Toyota. Nem csak kísérleti szintén, hanem azokat néhány éven belül szériaautóiba is beépítve. A már ma is használt balesetmegelőző rendszert automatikus kormányzási funkcióval egészítették ki, ez segít kikerülni a kocsi elé került gyalogost, autópályán pedig lehetővé teszi az automatizált autózást, a kijelölt sávban maradva és tartva az egyenlő távolságot az elöl haladó forgalomtól.
Néhány évvel ezelőtt, ha egy gyalogos lépett az autó elé, a sofőr csak a fékben, a gumi állapotában, a jó reflexekben és a fennvalóban bízhatott. A fékrendszerek fejlődése, az ABS, a vészfék-asszisztens, a fékerő-elosztás mind segítenek elkerülni az ütközést. Ezek a mai autókban már természetesek. Sok más márka mellett mára a Toyota is továbblépett és autóinak egy részében elérhetővé tette intelligens baleset-megelőző rendszerét. Ez éjjel-nappal radarokkal pásztázza az autó előtti teret és figyelmezteti a sofőrt, ha gyalogos, vagy bármilyen más akadály kerül az útjába. Ha a sofőr nem reagál, enyhe fékezéssel csökkenti a baleset következményeinek a kockázatát. Először a Lexus LS600h-ban vezette be ezeket a fejlesztéseket a Toyota, 2015-ig pedig ígérete szerint a legszélesebb rétegeknek teszi elérhetővé.

A Toyota ezt a rendszert bővítette ki az automatikus kormányzással, amely akkor avatkozik majd közbe, ha az automatikus vészfékezés már nem elég az ütközés elkerüléséhez. A szenzor észleli a gyalogost és villogó figyelmeztető jellel értesíti a sofőrt. Ha az ütközésveszély továbbra is fennáll, vagy fokozódik, a rendszer hangjelzést ad és felkészül az ütközés elkerülésére a fékerő szabályozásával és automatikus fékezéssel. Ha a fedélzeti számítógép úgy látja, hogy az ütközés a vészfékezéssel sem kerülhető el, nagy a jármű sebessége, vagy túl kevés a hely, az automatikus kormányzás beavatkozik és az autó kikerüli a gyalogost. A balesetmegelőző akadálykikerülőt 2015 után vezethetik be a Toyota és a Lexus egyes modelljeiben.
Hirdetés

Az autópálya segéd az AHDA nevet kapta (Automated Highway Driving Assist), feladata, hogy tehermentesítse bizonyos helyzetekben a sofőrt. A mainál fejlettebb távolságtartó rendszer jelenti az alapját, amely kommunikál is a forgalomban haladó többi autóval. Nem radart, hanem 700 megahertzes autó-autó ITS kommunikációs rendszert használ, hogy a forgalom szereplőinek lassulási és gyorsulási adatait begyűjtse és feldolgozza (nemcsak biztonságosabb, de takarékosabb is, mivel előre tudja, mikor lassít és gyorsít az előttünk haladó autó). Ezt kapcsolták össze a kamerás és radaros sávtartóval, amely apró mozdulatokkal a felfestett vonalak között vezeti az autót. A sofőr bármikor felülbírálhatja a segédet, a vezetési élményt, de a felelősséget sem veszi el a technológia. Várhatóan az évtized közepére válik piacképessé ez a biztonsági technika, amelyet a japánok október közepén egy tokiói kongresszuson mutatnak be, és amelyet október 15-től tesztelnek a tokiói Shuto gyorsforgalmi úton.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Kikerüli a gyalogost a Toyota új fejlesztése

  • 2017.10.29. at 21:58
    Permalink

    A Mercedes 2020 – ra ígéri az első teljesen automata autóját, de van egy olyan érzésem, hogy sokkal előbb lesz, már csak azért is, mert a japánok is erre hajtanak, de valahogy nincs szándékukban a németeknek át adni ezt a dicsőséget! 2020 – ra már itthon is bőven lesz olyan autó, habár még mindig kérdés, hogy a föld utat mire véli majd a rendszer. 🙂

Vélemény, hozzászólás?