Turbós Mazda MX-5 270 lóerővel

Minden idők egyik legerősebb Mazda MX-5-ösét építették meg

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Akinek kevés a Mazda MX-5 gyári 160 lóereje, az kérhet a Jézuskától egy kis izmosítást. Ha az égiek nem érnek rá, a Brodie Brittain Racing (BBR) kapva kap az alkalmon.


Nem csak kérni, venni is lehet izmosított Mazda MX-5-öst, igyekezni kell azonban, a brit Brodie Brittain Racing (BBR) tuningműhely ugyanis csak száz példányt készít a BBR GT270-esből, ára 29 995 font (10,7 millió forint). A kocsi 4,9 másodperc alatt szökik 100 kilométer/órás sebességre, végsebessége 241 kilométer/óra (elektronikusan korlátozva). A kúra révén olyan finomságokkal gazdagodik a roadster, mint rajtautomatika, aktív fordulatszám-szabályozás (sebességváltáskor gázzal tartja a fordulatot) és a visszaváltáskor adott részegítő gázfröccs.
A Brodie Brittain Racing régóta piszkálja a kis Mazdát, náluk készült az első turbós MX-5 1990-ben. A 2013-as modellévű kétliteres keménytetős Roadster Coupe az alacsony nyomású turbósítás (7 psi, Garrett GT25 golyóscsapágyas turbó, rozsdamentes acél szívócsonkkal) után 270 lóerős lett (percenkénti 7350-es fordulaton). A motor legnagyobb forgatónyomatéka 308 newtonméterre dagadt (5100-as percenkénti fordulaton). A motorvezérlést is áthangolták, alumínium töltőlevegő-hűtőt, Exedy kuplungot, és új rozsdamentes acélból készült sportkipufogó-rendszert kapott az MX-5, valamint megerősítették a futóművet, hogy a száguldás és a kanyarodás öröme teljes legyen. A nyomaték jelentős része, 270 Nm már a 3000-es percenkénti fordulattól a sofőr rendelkezésére áll egészen a hétezres leszabályzásig. A turbó áldásának köszönhetően hangtompító dobja révén a kocsi autópályán halkabb, mint szívómotoros normál változata.

Az EcuTek ProEcu motorvezélő program segítségével a BBR GT270 pilótája négy vezetési mód közül választhat a tempomat kapcsolójával. Az egyes beállításban mindennapi használatra javasolt az autó, főleg akkor, ha sokat haladunk gyorsforgalmi úton és tempósan vezetünk (98-as oktánszámú benzin javasolt). Kettes módban használhatjuk a rajtautomatikát (3800-as percenkénti fordulatszámnál lő ki az autó), 3500-as fordulatszám feletti visszaváltásnál gázfröccsöt ad, padlógázon váltva megtartja a fordulatot (98-as benzin javasolt). A hármas a takarékos mód, hosszú országúti menetekhez (95-ös benzinnel is tökéletes). A négyes a vészmód, ilyenkor a főtengely nem forog többet 3500-nál percenként - ez akkor hasznos, ha szerelő, vagy ismerős viszi el a kocsit egy körre és nem akarjuk, hogy kihajtsa a belét.
Hirdetés

A BBR GT270 1190 kilót nyom a mérlegen, minden tonnájára 226 lóerő jut. A beépített számos műszaki csemegén túl további személyre szabásra is van lehetőség, felárért a BBR állítható Koni lengéscsillapítókat szerel az autóba, a hőellenzőt és a légszűrőházat szénszálas műanyagból is kérhetjük. Ha inkább pályán használjuk a kocsit, EDC nagyteljesítményű fékeket vásárolhatunk rozsdamentes acél fékvezetékekkel és Castrol SRF fékfolyadékkal. Ha halknak éreznénk a kipufogók dübörgését, kérhetünk hangosabb GT jellegű kidörgőket sportkatalizátorral és 2,5 hüvelyk átmérőjű kályhacsővel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?