A Lamborghinik hallgatnak

Mindenki, aki hajlamos az autózás legendáriumában elveszni, pontosan tudja, melyik traktorgyár gyártja a legbrutálisabb verdákat a föld kerekén. Aki tudja ezt, az azt is tudja, hogy gíni, nem dzsini. Sőt, azt is, hogy az említett traktorgyár tulajdonosa miért kezdett sportautógyártásba, ismeri a történetet arról, ahogy Ferruccio összeakasztotta bajszát Enzóval. bla bla bla...
Most szólok, nem fogok a dolgok közepébe vágni, szükségesnek érzem, hogy lassan fussunk neki a Lamborghini Asterionnak.

Kedves olvasó, szerintem Te ugyanúgy tudod, ahogy én is tudom, mi az a Lamborghini-mitológia. Neked is megvan a kedvenc szösszeneted a márka történetéből, Neked is van kedvenc Lambód, lehet, nem is egy, lehet, Neked is van Lambó hősöd, lehet, nem is egy. Nekem rengeteg kedvenc szösszenetem van. Van két hősöm nekem is. Az egyikőjük, minden baltával faragott forma Stratosszal koronázott királya, Marcello Gandini. A másik Valentino Balboni, aki szerint a medve nem játék, a sör nem alkohol és egy Lamborghini nem vezethető könnyen, mert ha az lenne, akkor játék lenne, a sör meg alkohol, a nő meg ... Na, hagyjuk is, jobb, ha visszatérünk az autókra. Igen, van kedvenc Lambóm. Több is: Miura, Countach, Diablo, Espada, LM002. Sőt, van kedvenc koncepcióautóm is, a Marzal, a jövőbe vetett hit mementója, persze egy másik jövőbe, nem ebbe. Az a jövő most már múlt, sőt régmúlt. Annak a jövőnek végtelen űr-optimizmusa tovaszállt.

Maradjunk is a forma művészeténél, hisz ennek a márkának az identitását nem a kiforrott technika adta, hanem a merész, azonnal a retinára égő formák. Ma már a formai brutalitás maximum elbaltázott kisszériás darabok sajátja, mert senki ne mondja, hogy a Veneno bármikor klasszikus szépséggé érhet. Az Aventador és kistesója, aminek talán a nevét sem tudom, messze nem tudja azt, amire azt mondták Santa Agate Bolognese-ben hogy: Húvazze! Persze azért concept szinten mostanság született az Egoista, ami durvább mindennél, durvább ezerszer a Reventónnál; formája egységes, de lássuk be, akárhonnan nézzük, egy rettenetes túlkapás. Modern, igazán mai, és a techno legpopulistább vonalát képviseli, közérthető cukorka a szemnek, benne van minden embertelenség és kivagyiság, ami mai világunkat jellemzi. Pár éve bemutattak azért egy minden szempontból izgalmas, összeszedett koncepcióautót is, Igaz, hogy a Panamerát teljesen semmivé tevő Estoque négyajtós, de nyugodtan tekinthetünk rá úgy, mint cikkünk témaadójának formai előfutárára.

Már jó pár éve jöttek a németek, mert brutál sportkocsikból, extrém formákból annyira nem lehet megélni. Jöttek, hozták a minőséget. Ma már nem számít extrém körülménynek, ha egy Lamborghini megbízhatóan működik. Ma már fontos, hogy bárki elvezesse. És ahogy halad előre a technika fejlődése arra, amerre haladnia kell, ma már fontossá vált, hogy takarékos is legyen és hangtalan, ha kell, de leginkább csak erős és legyőzhetetlen, mint az LMP1 kategória le mans-i királyai a Vaterlandből. Ma már rendelkezésre áll ez a technika, sőt elvárás az autósport csúcskategóriáiban. Ma már elvárás, hogy behajthasson a gazdag tulajdonos London belvárosába mindenféle dugódíjat elkerülve. És az oldalán az embléma kéken világítson elektromos módban, mert amúgy nem biztos, hogy elég jaszkari. Így el is jutottunk végre a Párizsi Autószalonon debütált Asterionhoz. Mi is ez? A fentiekből úgy tűnik, minden Lamborghini hagyomány legkeményebb megcsúfolása, konszernépítkezés apa legóiból, fejhajtás a jelen előtt, a jövőkeresés totális redukációja. Vagy mégsem? Inkább egy bődületesen erős, kívánatos gép, melyben a technika természetesen mai, modern és elektromos-okos, DSG-váltós, V10-es, 900 lóerős, tehát a valaha volt legizmosabb Lambó. Ami reggelire megeszi minden kedvencemet, az autóskártyán szinte „mindenvivő”. És a jól ismert gyerekkori kártyán fogyasztásban felvehetné a versenyt a Subaru Rexszel. Sőt tud olyat is, amit egy Subaru Rex sosem tudott, hangtalanul megtesz vagy félszáz kilométert, de legalábbis a szomszédokat bizton nem veri fel, amikor elhagyja monte-carlói rezidenciáját a playboy. Mindezt ma vagy a közeljövőben. Ugyanúgy újraértelmezve a hipersportautó fogalmát, ahogy újraértelmezték Wokingban vagy Maranellóban.

És van még valami, mindezen túl az Asterion ütős lett, a forma bár nem igazán merész, de harmonikus, pár igazán szép részlettel. Főleg a segge, a csíklámpái nagyon ütnek. Ha nem is egy poszterálom, de mint alkalmazott design igazán összeszedett, finom és hibátlan. És van utastere, műszerfala, nem is akármilyen, itt sincs nyoma sem az elnagyoltságnak vagy a kivagyiságnak, modern, tiszta, elegáns, stimmel a kocsi karakteréhez.
Akárhogy is fáj a szívem dinoszaurusz ősei után, el kell ismernem, ez most a csúcs, így kell ezt csinálni, igazából Ferruccio is mindig ezt szerette volna, legalább olyat gurítani, mint Enzo. A Lamborghini a német apukával odaért. Danke Sehr.