Így újulhat meg a Nissan Micra
Grafikán az új Micra aranyos, sportos dizájnja
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Mutatjuk, milyennek képzelhetjük el a 2017-es Nissan Micrát. Ez a külső telitalálat lenne az elődhöz képest.
Már ráfér a frissítés a Nissan kisautójára. Reméltük, hogy valami mutatós, fiatalos dizájnt fognak bemutatni. Ez sikerülhet nekik, a Sway koncepció bemutatása és az első grafikák is arra utalnak, hogy nemcsak szép, de aranyos is lehet az új Micra. Pont, ahogy azt a kisautótól várnánk, hiszen nem éppen az üzletemberek számítanak a célközönségnek.
Annyi biztos, hogy egy teljesen új formavilágot kap, ami sportossá is teszi, köszönhetően a széles sárvédőknek és a nagy kerékíveknek. Az orr részen természetesen dominál a Nissan V-alakú hűtőrácsa és a hátrafelé ívelt, LED-es nappali menetfénnyel felszerelt fényszórópár. Úgy tűnik, itt is rejtve maradhat - mai divat szerint - a C-oszlop, ami lebegő hatást ad a tetőnek. A gyáriak szerint tágasabb és komolyabb minőségű anyagokból készülő belteret várhatunk, ami nagyban különbözik majd a jelenleg futó elődhöz képest. Az új Micra ellenfele a következő generációs Ford Fiesta lehet, ami jelenleg vezető szerepet tölt be szegmensében (2015-ben 313 ezer példány fogyott belőle összesen), ám tudjuk róla, hogy szegmenst lép, ahogy több Ford modell is. Kérdés, hogy a Micrával is meglépik-e ezt a japánok. Motorpalettájára még várnunk kell, de valószínűek a három- és négyhengeres turbós benzinesek lesznek rajta. A 2017-es Micra a Renault egyik franciaországi, pontosabban a flinsi gyárában készül majd, és már Párizsban debütálhat, a tervek szerint még az év vége előtt piacra kerülhet.
Még szerencse, hogy nem a körbekönnyezett photoshopjaid alapján vesznek gyártásba autót pubi!
Srácok, a Fiesta nem azért piacvezető mert sportos, futurisztikus vagy mert műszakilag kifinomult.
Ez tipikusan egy női autó kategória, itt a mi szempontjaink nem rúgnak labdába. Jól néz ki a tanulmány de nem valami könnyen megvalósítható, és lebutítva ez a forma nem biztos hogy vonzó lesz a gyengébb nem számára.
A grafika egy gyenge photoshop egy meglévő autóra húzva. KB annyira mutat jól, mint a MIB-ben Edgar bőre a rovaron…
[url]https://49.media.tumblr.com/27190afaa5457c75524587de5ecac79a/tumblr_nihnccAk5B1rp0vkjo1_500.gif[/url]
Amúgy a tanulmány helyes darab, olyan mint egy férfiasabb Honda Jazz.
Más kérdés hogy mennyire fogunk mi dönteni amikor ebben a kategóriában vásárolunk.
mármint a széria változatnál. a prototipus nagy hűtőmaszkja már okés.
hát humorosnak tűnik ez a gép, nem mondom, jól néz ki, de valahogy az istentudja miért, de mégsincs meg az a WOW feeling. ha a felső króm hűtőmaszkot befeketítjuk, tisztára az a bizonyos kockabajszú bácsi jut az eszembe róla…. 😀 akarva, akaratlanul.
Ezt így, ahogy van, gyártásba kéne vinni, nagyon rendben van. Sejthető volt, hogy a Sway adja majd az alapokat, szerintem még a Micra nevet is célszerű lenne ejteni. Ez valami nagyon más, mint a legutóbbi Micra, felnőttesebb kisautó benyomását kelti. Az aktuális generáció nagy baklövés volt, muszáj a Micrának(vagy Swaynek) visszaszállni a játékba. Titkon én reménykedem, hogy a Primera is visszatér majd egyszer. Amerikában pedig nemrég volt az új Maxima bemutatója:
[url]https://www.google.hu/search?q=nissan+maxima+2016&client=opera&hs=c9U&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjQz6eD6PfLAhUEWiwKHWX5D5kQ_AUIBygB&biw=931&bih=610[/url]