820 lóra tekerték fel a Ford Mustang teljesítményét

Ford Mustang 820 lóerővel - a'la GeigerCars

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alapból sem kell szégyenkeznie teljesítménye miatt a Ford Mustangnak, most azonban igazi fenevadat faragtak belőle.


A Mustang csúcsváltozata esetén rendelkezésre álló 435 lóerő és 542 Nm nem kevés. Valakinek azonban igen. A GeigerCars úgy gondolta, van még tartalék az 5,0 literes V8-asban, így nem kevesebb mint 820 lóerőt és 759 Nm-t hoztak ki belőle. Annak érdekében, hogy ezt ki tudják sajtolni a blokkból, számos módosításokon esett át. Elsőként egy 2,9 literes feltöltőt kapott, továbbá kovácsoltvas dugattyúk, acél hajtókarok és új főtengely került beépítésre. A rozsdamentes acél sportkipufogó-rendszer mellett javították a szívóoldali levegőbeáramlást is.
Hirdetés

A fentieken kívül újrahangolt felfüggesztést és GT Performance csomagot is kapott, melyhez Torsen önzáró differenciálmű, hatdugattyús Brembo fékrendszer és módosított végáttétel is tartozik. A külső is némi átalakuláson ment keresztül. Szénszálas karosszériaelemeket kapott, a felniket 20 colosra cserélték, melyeken elöl 255/35, hátul 295/30 gumik feszülnek. Kapaszkodjunk meg, a teljes tuning ára 109 450 euró (kb. 33,9 millió forint), az ügyfeleknek azonban lehetőségük van külön-külön is beruházni egy-egy alkatrészre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “820 lóra tekerték fel a Ford Mustang teljesítményét

  • 2017.10.28. at 06:34
    Permalink

    Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy egy amerikainak mennyire tetszene az, amit európai tuningcégek(Geiger, Startech, stb.) művelnek az autóikkal. Pl. a Geiger Hummer H2-höz mit szólnának? Vagy a Startech-féle Viperhez? Megfelelne vajon az ő ízlésüknek is?

Vélemény, hozzászólás?