Kicsinek egyterű, egyterűnek kicsi

Az 1990-es évek végén a Mazda egyterű-lázban égett, és minden kategóriában akart kínálni ilyen típust. A nagy kedvenc MPV mára klasszikussá vált második generációja mellett a kompaktok között indult a Premacy. Ennek kicsinyített mása a kisautók között akkoriban még meglehetősen furcsán ható megjelenésű - ugyanakkor kategóriateremtő - Demio. Mitagadás, így húsz év távlatából is hamar értékekre lelhet benne a praktikus, megbízható, olcsón fenntartható használt autót kereső vásárló – és érték alatt itt nem a műszerfal résébe szorult húsz forintosra gondolok, amit a fotózásra kölcsönkapott autóban találtunk. A mai kínálathoz szokott autóvásárló igazából irigykedve csodálhatja e műszakilag meglehetősen szerény felszereltségű Demio igényes, világos velúrbetétes kárpitját. Ilyen manapság nemhogy egy kisautóban, de semmiben nincs már. Napjainkban az elegáns egyet jelent a bőr vagy hasított bőr felületekkel, textilkárpitból pedig csak egyszerű jut az olcsóbb kivitelekbe. Ennyi. E japán létére még motoros tükörállítást sem kínáló Demio ülésein pedig közel húsz éve feszül már ez a jó minőségű, vastag velúrbetétes kárpit, amely világos színe ellenére sem koszos, se nem kopott. Pedig csak egy-egy trikó üléshuzat feszült az első üléseken a fotózás előtt. A kárpitján túl azért is jó példa az olcsó autót keresők számára ez a Mazda Demio, mert gyártásakor igazán szerény ellátmánnyal indították útnak a gyárból. Ennyivel is kevesebb tétel sorakozhat az elromlásra hajlamos extrák listáján. A légkondicionálóra például biztosan nem lesz gond, mert nincs, sőt a műszerfalon fordulatszámmérő sem tereli el a vezető figyelmét. Van viszont egy nagyon ötletes, beépített logikai játék az autóban, amely csak álló helyzetben, kiszállva nyújt szórakozási lehetőséget. Úgy hívják: hátsó üléssor. A Mazda6 első generációjával nagyjából éppen akkor vezette be a Mazda a Karakuri elnevezésű pofonegyszerűen bővíthető hátsó üléssort, amikor a Demio gyártása megszűnőben volt. Az akkori legkisebb Mazda – használati utasítás nélkül – akár nagy fejtörés elé is állíthatja a tájékozatlan tulajdonost. Ám ha nem siet az ember, akkor élvezetes percek lehetnek ezek, a nagy felismerések időszaka, sok elismerő hümmögéssel, hogy nahát, még ezt is lehet és ilyet is tud a Demio. Bizony, számottevő variálási lehetőséget rejt ez a kisautó. Legalább a hátsó üléssor nyújtotta variálhatóságában tehát tényleg igyekszik egyterű lenni a Demio, megadja, ami méretéből adódóan lehetséges. Tologatható az egész üléspad, fele-fele arányban osztva dönthető a háttámla, sőt a dőlése is tág határok között állítható. Szinte csak a hátsó lengéscsillapító felső rögzítési pontja miatt nem lehet kinyújtott lábbal aludni hátul, mert leghátulra tolva nem dönthető le annyira elfekvősen a háttámla, mint az üléspad előbbre húzott helyzetében. Sebaj, így is kényelmes. A csomagtér bővítéséhez pedig előrehajtható a háttámla, aztán az egész ülés előredönthető – ha előtte kikerülnek helyeikről a hátsó fejtámlák. Meg a háttámla két oldalsó toldata, amelyek eltávolítása nélkül nem old az ülőlap reteszelése. Mini intelligenciateszt a Mazdától, négy keréken, szuper! Jó hír, hogy menet közben viszont egyáltalán nem adja fel a leckét a Demio. Benzinmotorja készségesen reagál a gázadásra, sebességváltójával is hamar megtalálható az összhang, még ha távolról sem idézi kora MX-5-ösét. Ugyanez igaz a menettulajdonságokra is, a gyors kanyarodást felesleges erőltetni, ugyanakkor kormányzása semleges, korrekt a fék, és a futómű is szépen kezeli az úthibákat, csatornafedeleket. A szögletes karosszéria jól átlátható, bár a visszapillantó tükrök kicsik. Szóval összességében azt az 1990-es évek tipikus japánautó hangulatát árasztja a mifelénk meglehetősen ritka Demio is, ami úgy általában eszünkbe jut a Mazda hallatán: nem kerülünk azonnal a hatása alá, a pulzusunk aligha emelkedik tőle számottevően, viszont húsz év után is bátran számíthatunk rá.