Magyar siker Portugáliában: Michelisz 3. lett a második futamon
WTCC, Portugál Nagydíj: Chevy és Honda győzelem, Michelisz dobogón
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Óvatosan versenyzett a hondás Michelisz Norbi a WTCC Portugál Nagydíján, de így is összejött neki a második futamon a 3. helyezés.
"A pályáról tudni kell, hogy szinte lehetetlen előzni rajta. Ha az elöl haladó pilóta nem hibázik, akkor egy 1–1,5 másodperccel lassabb autóval is vissza lehet verni a támadásokat" – elemezte a Vila Real-i lehetőségeket Michelisz Norbert blogjában a futamok előtt. Miután az időmérőn a harmadik helyet szerezte meg, a fordított rajtrácsos nyitó futamon a nyolcadik pozícióban állt fel a rajtrácsra, de pontosan az iménti gondolatból kiindulva nehéz helyzetben várta a rajtot. Norbi jól kapta el a piros lámpák kialvását, úgy tűnt, hogy meg is tudja előzni csapattársát, Rob Huff-fot, ám a korábbi világbajnok meg tudta védeni a hetedik helyét. A negyedik körre egyértelművé vált, hogy a hatodik Thed Björknél jelentősen gyorsabb a Huff, Michelisz, Muller hármas, így szorosan egymás mögött haladtak. Elméletek csatája is volt ez, hiszen a futam előtt Huff állította, hogy igenis lehet előzni Vila Realban, miközben Muller Norbihoz hasonlóan azon a véleményen volt, hogy ez szinte lehetetlen.
Sokáig úgy tűnt, hogy Norbi és Muller jóslata igazolódik be, hiszen az utolsó előtti körig az első tízben mindössze két előzés történt, ám mindkettő a rajtnál: López Björköt, Chilton Catsburgöt rajtolta le. Ezután azonban a pontszerző helyeken ugyanabban a sorrendben vonatoztak végig a pilóták egészen a 12. körig, amikor Huff bizonyította igazát: megelőzte Björköt. Az élen Tom Coronel futott be, követte Chilton, Catsburg, Bennani, López, Huff és Björk, valamint Michelisz, aki a nyolcadik helyért négy pontot markolt fel.
WTCC − Villa Real, Portugália, az 1. futam végeredménye:
- Tom Coronel, Chevrolet
- Tom Chilton, Citroën
- Nicky Catsburg, Lada
- Mehdi Bennani, Citroën
- José María López, Citroën
- Rob Huff, Honda
- Thed Björk, Volvo
- Michelisz Norbert, Honda
- Yvan Muller, Citroën
- Tiago Monteiro, Honda
A második, azaz fő futamon már jobban szerepelt, harmadikként ért be az ott harmadik helyről induló Michelisz, de az első is hondás lett, Monteiro ugyanis szintén őrizte kezdeti pozícióját: rajt-cél győzelmet aratott.
Itt Huff támadta már a rajtnál Micheliszt, ám ő a helyén tudott maradni, a második körre Michelisznek már 1,7 másodperces előnye lett a harmadik helyen Huff-fal szemben, de aztán Muller mögött nem tudott tovább gyorsulni, így az ötödik körre az angol visszazárkózott rá, sőt nyomás alá helyezte Norbit. A Muller, Michelisz, Huff hármas között hasonló vonatozás alakult ki, mint a nyitó futamon a Björk, Huff, Michelisz trió között volt.
WTCC − Villa Real, Portugália, a 2. futam végeredménye:
- Tiago Monteiro, Honda
- Yvan Muller, Citroën
- Michelisz Norbert, Honda
- Rob Huff, Honda
- José María López, Citroën
- Thed Björk, Volvo
- Nicky Catsburg, Lada
- Mehdi Bennani, Citroën
- Hugo Valente, Lada
- Tom Chilton, Citroën
A fő futamon szerzett 15 ponttal Michelisz Norbert összesen 22 pontot gyűjtött Vila Realban. A három Honda a hétvége után a következő pontszámokkal áll a bajnokságban: Monteiro 143 pont, Michelisz 127, Huff 125.
Az egyéni pontverseny állása (élcsoport)
- López (argentin, Citroën C-Elysée) 244 pont
- Monteiro (portugál, Honda Civic) 143
- Catsburg (holland, Lada Vesta) 139
- Bennani (marokkói, Citroën C-Elysée) 134
- Muller (francia, Citroën C-Elysée) 133
- Michelisz (magyar, Honda Civic) 127
Forrás: Michelisz.hu