Puffogó méregzsák

Még mindig fogalom. A Mini már nem az a kicsi brit népautó, ami régen volt, mégis fogalom maradt a neve, csak más értelemben. Mr. Bean egykori cuki kisautójából mára egy mamlaszabb, de legfőképp prémium kisautó lett. A BMW-nek sikerült elérni, hogy aki vezeti, elismerően nyilatkozzon róla és inkább a tehetősebbek második, harmadik autója legyen. Ez mindenképp szép eredmény, főleg ha a konkurens Mercedes kisautójához, a smarthoz viszonyítva vizsgáljuk, ami bár minden mai autónál aranyosabb, tulajdonságaiban nagyon elmarad. Vártam hát, mit nyújt a Mini Cooper, abból is az S, és azon belül is a kabrió változat. Nem volt nehéz beleszeretni a kétliteres, 192 lóerős turbós négyhengeresbe. Háromajtós, vagy szintén keménytetős, 5 ajtós Cooper S már járt nálunk, a kabrió mégis valamiért más. A tető nélküliség extra szabadságot ad a gokartos érzéshez.
Igazából kétszemélyes. Az egyik első dolog volt, amit megállapítottunk a kocsiról. A kétajtós kivitelnél csak előredöntött ülésekkel érhető el a hátsó sor. Lehúzott tetővel ez sokkal könnyebb folyamat, magasabb férfiaknak pedig kifejezetten csak így ajánlott a hátrajutás. Ha már leültünk, jöhet a lábunkra az első ülés. A magam 185 centijével éppen elfértem, de korántsem kényelmesen. A hátsó ülések támlája rendkívül meredek, hosszútávon fájdalmas ebben a szögben ülni. Kis segítség a lábunknak, hogy az első ülések hátulján mélyedés van. A 4 fős utazás az elöl utazóknak sem a legjobb, mert így nem kerülhet fel az egyébként meglepően sokat számító szélfogó. Míg utóbbival csak 110-115 környékén szűnik meg a szélvédelem, nélküle ez 70-80 km/óra körülre tehető. No, de eszem ágában sincs leszólni már az elején. A képlet nem ilyen egyszerű.
Finom. Minden átgondolt, kifinomult, prémium minőségű a beltérben. Egy finom autó félig-meddig téves képét rajzolja elénk. Végtelenül hasznos kiegészítője a head-up display, ami igényes lassúsággal jelenik meg előttünk indításkor, és a táblafelismerő adatai mellett az aktuális sebességünket is kiírja. Mellettük jobb oldalon az éppen aktív alkalmazás (rádió, navigáció stb.) üzeneteit láthatjuk. Sok mindent mutathat tehát, azonban mindezt átlátható módon teszi, és a középkonzolon elhelyezett írásfelismerős kontroller segít a gyors keresésben. A lényeg, hogy minden finom mozdulatokkal működik, erősködésnek itt nincs helye. Aztán jön a képzavar. Az üléspozíció sportos, a futómű kemény, bár a 18 colos felnikhez mérten nem is olyan vészes.

Feszes autó. „Maximális gokart érzés” - állítja a Mini, mikor a váltógyűrűn átkapcsoljuk Sport módba. Először furcsa ez a kissé komolytalan mondat, aztán rádöbben az ember, hogy valóban igaz az állítás. Sport módban egy állat, akarom mondani egy valódi gokart lesz a Mininkből, a sportos fogású bőrkormány és a pedálok azonnal reagálnak minden apró mozdulatra, a futómű felkeményedik, a motor pedig morcos lesz és kihasználja mind a 192 lóerejét és 280 Nm nyomatékát. Ezt kisebb-nagyobb turbótüsszentésekkel, a 6 sebességes automata megfontolt fel és lekapcsolásakor, durrogásokkal fejezi ki számunkra. Röviden: egy feszes sportautót kapunk. Amikor elég meleg lesz a közvetlen befecskendezéses rendszer, még idegesebben teszi mindezt. Ha ez nem lenne elég, rajtprogramot is kapott, ami hosszabb procedúrával érhető el. Majdnem teljesen felszáradt, esőzés utáni úton próbáltuk, ám saját lábmunkával jobban tudtunk vele rajtolni. A cukiság és a vadság kettőse tehát összeért benne.
Ráadásul kabrió. Mindezt az élménycsomagot fejeljük meg azzal, hogy ledobjuk a tetejét - gondolhatták a Mini mérnökei. A kombináció pedig nyerő lett. Mikor világít a műszerfal, tisztán szól a harman/kardon hangrendszer, durrog alattunk visszaváltáskor a kipufogó, és ráadásul a fejünk felett a Lánchíd boltíve suhan át a budapesti éjszakában, akkor rögtön megmagyarázottá válik a Mini amúgy nem szerény ára. A kabrió kivitel hátránya, hogy nem csak nehezebb (1370 kg), de kicsit hangosabb is. A kasztni nagyobb csavarodásától néhány illesztés és a tető is nyikorog néha. Ezzel szemben előnye is van a vászontetősnek. Mivel a szélvédő nagyon előre került és keskeny, ezért korlátozott a kilátás előre. Ezen a vastag A-oszlop sem segít. Gyakran egyszerűbb volt felül kinézve figyelni, hogy zöldre váltson a lámpa. Egyébként a váltó képes lustálkodni. Nagyobb gázadásra kisebb gondolkodás után reagál, de ezt az annyiszor említett durrogással kompenzálja. Elnéztük neki, lehet akár lassú is.

Helyettünk vezet. A BMW extrakínálatából számos sofőrsegédet is megkaphat a Mini. Ilyen a változtatható érzékenységű távolságtartós tempomat, ami néha bólogatósan fékezget, de ez megbocsájtható neki, egy idő után fel sem tűnik. Éjszakai vezetésnél nagy segítség az automata reflektor. Nappal is nagyon erős a fényszórója, a reflektor azonban tényleg kivilágítja a szomszéd erdőt is. Bár a Mini már-már önmagát is vezetheti, mégis élmény vezetni. A 2,0 literes turbós benzinest sokszor kiélvezve 8,6 l/100 km tesztátlag adódott, de ritkán volt kímélve a technika. Fontos megemlíteni, hogy a Sport mellett Eco mód is kapcsolható, amivel nagyon higgadtan tudunk a városban furikázni, ám érzésre csak 100 lóerős motorunk lesz.
Karácsonyfa. Az egész műszerfal világít, mint egy karácsonyfa, mégis ezek lettek a kedvenc részletek. Mint minden Miniben, itt is középen kapott helyet az infotainment-rendszer, ami körül egy fénygyűrű interaktív módon változtatja színeit. Ha akarjuk, fordulatszámmérőként, hangerőskálaként, vagy hangulatvilágításként szolgál. Ha már a kijelzőnél tartunk, a BMW jól ismert Professional navigációja valóban profi. Gyors, egyszerű használni, és a belvárosban még a házakat is kirajzolja megfelelő nagyításkor. Abszolút kedvenc a repülőgépek-inspirálta kapcsolórendszer a középkonzolon. Az indító-/leállítógomb középen vöröslik, körülötte többek között a start/stop és a kipörgésgátló kapcsolói találhatóak. Jó érzés egy hanyag ujjlendítéssel indítani a kisautót. A külső tükörből a földre vetített márkalogó szintén megadja az alaphangulatot. Egy apró részlet, mégis ezek teszik egyedivé Minit.
Mihez fogható? Ilyen élményadag után jött a gondolat, hogy mely autók adtak hasonló, vagy jobb élményt valaha. Ami rögtön eszembe jutott, az a Mazda MX-5. Szintén kabrió, és szintén élményautónak született. Az MX-5 mellett szólhat a puritán vezetés mára kihalóban lévő élménye. A japán roadster arra született, hogy vezessük, hajtsuk, űzzük, ő pedig mazdásan pontos, rövid úton járó kézi váltót és sportos vezetési élményt ad hozzá nekünk. Nagy-nagy előnye még, hogy hátul hajt, és a drift adta élményt semmihez sem lehet hasonlítani. Ezzel szemben a Mini Cooper S kabrió már jobban divatautó. Benne megkönnyíti az életünket a sok kiegészítő, és mindezt jó stílusérzékkel, a megszokott minőségben tálalják. Legnagyobb előnye, hogy négyszemélyes, így több baráttal oszthatjuk meg a kabriózás élményét, ami egy erősebb BMW motor durrogásával párosítva zseniális. Bár nagyobb testű, elsőkerekes és automata a Mini, így is ad akkora élményt.
Melyik a jobb? Nem tudnék dönteni, de szerintem nem is kell. Az MX-5 és a Cooper S Cabrio is szerethető kompakt sportkabrió a maga nemében. Beszédes adat, hogy a 2,0 literes, sperres Mazda MX-5 ára 8 millió Ft körül alakul, míg a Mini tesztautónk alapára hasonló, 8,1 millió forint. Mindenki döntse el maga, melyiket venné.