Ez már a befutó pillanata, így érkezett meg a két versenyző a célvonalhoz, kívül Custer, belül pedig az agresszívabb Nemechek, később kocsin kívül is egymásnak estek, a videóban láthatják
Most nem a tipikus Nascar körversenyen járunk, hanem a Truck Race sorozat kanadai állomásán, ahol rendes versenypályán nyúzzák a gépeket. Csővázas, igazi versenyautók ezek a műanyag héj alatt, de messze nem kiélezett csúcstechnika. Most viszont nem az autók az érdekesek, ahogy egyik Nascar futamon sem. Sokkal inkább az, hogy melyik pilóta dobja le a láncot hamarabb. Valamiért ugyanis itt megszokott, hogy egymásnak esnek a pályán és azon kívül is.
Megy a lökdösődés folyamatosan, de a kritikus pillanat az utolsó kör legutolsó kanyarjában, a célegyenesre forduláskor történik. A két befutó már több kanyar óta centikre száguld, majd a második helyen álló Nemechek (nem Ernő, bár valószínűleg neki sem lehetett egyszerűbb gyerekkora) teljesen elveszti a fejét és ki akarja lökni a vezető helyen álló Cole Custert. A két befutót úgy intik le, hogy Nemechek közben végig a falhoz szorítja Custert. Mivel nem volt egyértelmű, ki nyerte a versenyt, amíg a bírák meghozták a döntést, a két pilóta egymásra talált a pálya szélén és illően összekaptak. Igazi színház ez a Nascar!