Megőrjít! – BMW M2

A vezetés maximális öröme. Szinte láttam a szemeim előtt, ahogy az apró benzincseppek őrjöngve, sikítozva és vigyorogva vetik bele magukat a hengerekbe, hogy ott robbanás és hangorkán közepette vágódjanak ki a kipufogón keresztül és vígan szennyezzék a levegőt további életükben. A hátsó gumik sírva kenődtek fel az aszfaltra, süvített nekem a turbó, hogy pörgessem izzásig, mert forrón szeretni. Ez nem színház, a BMW M2 kinézete nem csak ijesztgetésre van, pontosan arra képes, amit már az első találkozáskor leszűr róla az ember. Bekebelez, felfal a pénztárcáddal együtt, de kéjes vigyorgással tankolod, mert tudod, hogy ugyan csak 300 kilométerre lesz elég a teli tank, az olyan 300 kilométer lesz, amit soha, semmilyen körülmények között nem felejtesz el.
370 lóerő és hátsókerék-hajtás. Már a hungaroringi tesztkör is elég beszédes volt, ott kiderült, pályára való igazán a BMW M2. Ennek ellenére közúton is legalább annyira megállja a helyét, a kompromisszum is csak annyi, hogy fájdalmasan sokszor kell visszafogni magunkat vele. Ha viszont nem sajnáljuk a benzint, amiből nehéz jobb lábbal akár 15 litert is kérhet 100 kilométerre, minden nulláról 50-re gyorsítás pazar élmény. 3 literes soros hathengeres motorját egy jókora turbóval lélegezteti, minden egyes indításnál felordít, végre szabad lehet az a 370 kőkemény lóerő, amit képes magából kipréselni. És ehhez képest egyébként takarékosnak is mondható!
4,3 másodperc alatt százra repít. Nyomatéka parádés, 465 Nm-t ad le (pár másodpercig - túltöltéssel - még 500-at is) ráadásul 1400-as fordulatszámtól egészen 5560-ig. Ez annyit tesz, hogy közel az első pillanattól az utolsóig olyan szinten tol, hogy ha nem figyelünk, kapunk egy tockost a fejtámlától. Közben meg olyan hangok hagyják el a kipufogót, mintha az ég akarna leszakadni. Már az alapjárati muzsikája is élvezhető, ráadásul hangos is, aztán szépen egyenletesen hangosodik. Végül tiltás közelében kiad magából minden bennrekedt hangot és őrült módjára beremegteti az egész karosszériát, meg ami a százméteres körzetében van.

Jó testvéri viszony. A technika jó része a nagy tesóktól, az M3/M4 párostól érkezik, beleértve a hatfokozatú kézi, és a tesztautóban is dolgozó 7 fokozatú duplakuplungos M DCT automatát, valamint az első és hátsó felfüggesztést, ezért a brutális szélesítések. A motort viszont nem, az a korábbi fejlesztésű 35i felhúzott verziója, de ide bőven elég. Jobban örültem volna, ha kézi váltóval kapjuk, mondjuk, így is volt mire figyelni, aki viszont igazán szeretné élvezni, gondolja át, szüksége van-e az automatára. Csak két tizeddel gyorsabb vele a nulla-száz, viszont így semmi kapcsolatunk nincs a szerkezettel. Annyi lehetőségünk legalább van, hogy a kormány mögül fülekkel is kapcsolgathatjuk, de tökéletes választás lehet hozzá a pőre kézi szerkezet. Vérbeli M-es BMW. Sokan ekézték már az M2-t azért, hogy nem igazi M-es BMW, mégpedig azért, mert túl egyszerű. Ez a jelenlegi legolcsóbb M-es, és nincs is túl sok lehetőségünk, hogy felsrófoljuk az árát. 17,4 milliónál kezdődik és lényegében minden benne van, ami szükséges. Az automata felára közel 1,3 millió forint, még úgy is bőven 19 millió forint alatt van. Csak négyféle fényezéssel, egyféle, fekete bőr belsővel és egyféle felnivel érhető el, továbbá az egyéb külön kérhető extrák sora sem túl hosszú, ami kell, az alapból benne van. Elektromos ülésállítást, automata klímát, ülésfűtést, tolatókamerát kérhetünk csak hozzá, meg üvegtetőt, kulcs nélküli bejutást, csupán kényelmi dolgokat. Parkolóradar, ráfutásgátló, tempomat, automata kanyarkövetős fényszórók, meg egy csomó minden, amit más modellnél külön kell pipálgatni, benne van alapáron.
Alapáron a legjobb. 17,4-ért tökéletes M2-est lehet venni, ezt garantálom. Hogy miért említettem, hogy egyszerű? Először is az M2-n nincsenek karbon karosszériaelemek, könnyített alkatrészek, valamint az M-es modelleknél megszokott menetdinamikát állítható kapcsolók sincsenek. Nem tudjuk külön szabályozni a kormányzás és a lengéscsillapítók keménységét, a gázreakciót és a váltó gyorsaságát sem. Összesen három előreprogramozott beállítása van, Comfort, Sport és Sport+, szerencsére az Ecót kihagyták, azon jót röhögtem volna. Valamint a kipörgésgátló deaktiválásához van egy külön gomb, és ennyi. Bőven elég! Egyetlen gombot hiányoltam csak, a parkolóradarét, nagyon furcsa, hogy kihagyták, pedig minden BMW-ben van, és jól is jön, ha nem akarom, hogy sípoljon, mikor már rátolattam a kapura, akkor hadd ne kelljen hallgatnom.
Ennél jobb nem kell. Nincsenek különleges sportülések sem, ezek ugyanúgy rendelhetők a sima 2-eshez is, bent amúgy is csak a különleges váltógomb és a valódinak tűnő domború karbon elemek az egyedik. Minden, mint egy sima 2-esben, ami egyébként akár négy felnőttnek is kiváló helyet kínál, és még a csomagtartója is hatalmas. Futóműve kemény, de messze nem kényelmetlen, persze nem kell várni tőle, hogy majd észrevétlenül suhan át az úthibákon, mindent érezni a gerincünkön, de csodásan kimozogja őket.

Ennél töményebb BMW élményt ma egyik modelljük sem tud nyújtani,

persze, ha 100-ra gyorsulás a téma, akkor nyilván gyorsabb egy M4, ami szinte kilóra azonos az M2-vel - köszönhetően a könnyített alkatrészeknek. Két óriási és megbocsájthatatlan probléma van csak az M2-vel. Az egyik, hogy a forgalmijában nem az én nevem áll, és félek, ez után semmilyen autót nem tudok majd őszintén élvezni.