Ma már alap, ami régen csúcs volt – Suzuki Ignis összevetés

Tüzecske. A 2003-ban bemutatott, már második generációs Suzuki Ignis tudott igazán híres lenni hazánkban. Bizonyos piacokon Swiftként forgalmazták, ám mivel Európában ez a név foglalt volt, nálunk Ignisként vált ismertté, ami egyébként latinul tüzet jelent. A siker egyik fő oka egyértelműen az volt, hogy az öreg kontinensre szánt darabokat, így a magyar piacos Igniseket is Esztergomban gyártották. Bár karaktere kevésbé volt tüzes, jó ár-érték aránya, praktikussága és hasmagassága miatt gyorsan megszerette a hazai piac. Nem csak itthon aratott nagy sikert, még Super 1600 raliváltozatok is készültek belőle, amik magyar rendszámmal (és egy kicsit több tűzzel) járták a világ versenyeit, hiszen a motorsport részleg európai központja is Magyarországon volt. Városi terepjáróként utódjának az SX4-et tekinthettük, ám a Suzuki mégis úgy döntött, hogy 2016 végén visszahozza a jól ismert nevet, és egy általuk ultrakompakt SUV-nak aposztrofált mókás apróságra helyezi rá. Pontosabban egymás mellé állítva őket, nem is olyan apró az új Ignis. De vajon hasonlít-e bármiben a régihez? Az élet úgy adta, hogy pont volt itthon egy 2005-ös, 1,3-as Ignis, hát összevetettük őket.
Swift után Ignis. Személyes szál, hogy a jó öreg 1995-ös Suzuki Swift szedánunk tavaly sajnos végképp megadta magát (a reggel lábbal belendítős indítást nem annyira értékeltük), így másik autót kellett keresnünk a családnak. Olyan autó kellett, amiben azért elférünk, a Balatonig biztonságban levisz, megfelelő az alkatrészellátása, és amiből 1 millió alatt is találni normál állapotút. Nagy terveink tehát nem voltak, a Suzukiban még a család is megbízott, így esett a választás egy 2005-ös, kb. 157 000 kilométert futott, GLX csúcsfelszereltségű Ignisre, ami ráadásul édesapám azon vágyát is kielégítette, hogy ne kelljen olyan alacsonyra ülni, mint a Swiftben. Komolyat ugrottunk életszínvonalban, az Ignisben már elektromosan állítható tükrök, ülésfűtés, kormányszervó és elektromos ablak is befigyel, külön luxus a körbeműanyagozás, amitől egyértelműen robusztusabb lett megannyi Ignis társával együtt. Egyelőre sajnos a gyárinál egyel kisebb, WagonR+ méretű téligumikon gurul, amely modell egyébként az alapját is adta. Ez egyértelműen kicsi rá, alacsonyabb tőle, és rosszabb a tapadás is, de mentségünkre szóljon, hogy csak nemrég hoztuk el, ebben a formájában. Váltója nem az igazi már, reggel kissé akad, a kuplungnak is hangja van, ám bemelegedés után szinte hibátlan, persze nem olyan, mint egy új autó. Mindez 670 000 forintért. Ennyibe kerül ma egy normális állapotú, csúcsfelszereltségű Ignis, amivel ugyan már foglalkozni kell, de még megbízható.
Praktikusság vs. lifestyle. Egyértelmű volt, hogy bár kevés közük van mára egymáshoz, mókás lenne összetolni a régi és az új Ignist. Végül meglepően sok közös vonásra leltünk, bár a két autó karaktere különböző. A 2017-es modellévű Ignis már inkább lifestyle autó, amit megnéznek az utcán. Sokkal inkább vidám társ, amibe a barátokat is betuszkolhatjuk, és ha kell, az útról letérve is csapathatunk az összkerekes változatokkal. Persze az elődből is volt 4WD, nem véletlenül fut belőlük annyi vidéken, de dizájnfronton nem okoztak maradandót, kétlem, hogy bárki vágyakozva nézne utánuk az utcán. Az enyhe SUV beütést az régebbi Ignis is magán hordozza és csak a mai viszonyokhoz mérten számít apróságnak. Egymás mellé állítva nincs nagy méretbeli különbség a régi és az új Ignis között, igaz, a mait egy kategóriával lejjebbre pozicionálva találjuk, a régi némi jóindulattal, illetve a mi piacunkon még kompakt családi autónak számított, persze valójában egy nyújtott Wagon R+, azaz kisautó. Az újnál 7 centivel hosszabb, ám az 3 centivel magasabb és 6 centivel szélesebb a réginél. Mindkettő formás szélesítéseket visel, a hátsó kerékív feletti vonal például hasonló, más egyezést nem is érdemes keresni. Az új Ignis magasabban hordja az orrát, az övvonalát és a farát is, ettől tömzsibbnek tűnik. A dizájnerek munkáját dicséri, hogy a szinte ugyanakkora autót kisebbnek látjuk a forgalomban a temérdek formás idom és vonal miatt.

Ma már alap, ami régen csúcsnak számított. Az egyterűs kinézet eltűnt az új generáció esetében, fejtérben mégis erős tudott maradni, csomagtere alapból is 30 literrel bővült. A minőségérzet a 2017-es modellben természetesen jobb, az új Ignis műszerfala egyetlen mai Suzuki modellhez sem hasonlítható. A térérzet viszont érdekes módon a régiben jobb, kevésbé építkezik ránk. Anyagminőségileg körülbelül egy ligában játszanak, 8 év kihagyás után is, csak épp a körítés barátibb. Az egyik legkarakteresebb Ignis jellemző, a magas üléspozíció megmaradt, ám az új ülések nagyobbak, kényelmesebbek. A pohártartók vagy az ülésfűtés gombjainak helye is ugyanott lenne, bár utóbbi az alapmodellben nincs. Érdekesség, hogy ez az egyetlen eltérés, mármint az ülésfűtés hiánya a két felszereltség között. Az új Ignis már alapból közel annyit ad, mint a régi csúcsfelszereltséggel. Mindkét autóban tekerősek a hátsó ablakok, továbbá manuális klímásak és alap digitális kijelzőt kaptak a műszerfalra. Távirányítós a nyitás, ám kulcsos az indítás. Sőt, az új Ignis sofőrablaka már automatán mozog, ellenben a régivel. Pedig az egyik GL, a másik GLX felszereltségű. Jó látni, hogy mennyit fejlődött a kínálat. A mai GLX Ignisek már akár LED-es fényszórókat, sávelhagyás-figyelmeztetést, tempomatot, nyomógombos indítást és 7 colos tabletet is adhatnak.
Hasonló erő, kisebb motor. A leméretezés tökéletes példája, hogy míg a régi Ignisben 1328 köbcenti tudta a 93 lóerőt, addig az újban 1242 köbcenti is elég a 90 lóhoz. Sőt, az új 90 lovas szívómotor gazdaságosabb is, hiszen míg az a teszthét alatt 4,6 liter/100 km-es átlagfogyasztást adott - ami egyébként megegyezik a gyári adattal, addig az idős testvér 6,8-as átlaggal dolgozott, ugyanebben a már enyhén tavaszias, de még hűvös időben. A két motor karaktere nagyjából ugyanaz, városi használtkor élnek igazán, oda is valók. Az új valamivel dinamikusabb, bár 100 kilóval könnyebb is, és a két autó közötti 11 év sem tűnt el hagyaték nélkül. Érdekesség még, hogy a kuplungjuk ugyanolyan csúszósan enged, a fékek ugyanott fognak (lent) és a kormányszervó visszatérítése is minimális mindkét autóban. Futóművük egyszerű, hangos, izgága, nem túl puha. A váltójuk tipikus bekattanós, suzukis, bár az új egyértelműen könnyedebb.
A "ma már minden autó jó" elvnek eleget téve, az új Ignis is tudott fejlődni. Stílusban és hajtásban mindenképp, de felszereltségben is többet nyújt. Bár listaáron nem olcsó, valamivel 3 millió forint felett megkapjuk az alap GL felszereltséget. Nem szabad elfelejteni, hogy ezért egy valóban japánban gyártott kisautót kapunk, nagy hasmagassággal és takarékos motorral. Bár karakteresebb elődjénél, kétlem, hogy olyan népautó lenne belőle, mint a második generációból lett itthon. De ne legyen igazam, hisz mindkét Ignis szerethető; tökéletesen hozzák, amire szánták őket.