Már több éve minden TDI részecskeszűrőt kap, az pedig magas hőfokon égeti ki magából a rabul ejtett koromrészecskéket. A regenerálás közben megállított motornál teljesen normális, ha égett szagot érzünk, ahogyan az is, az elektronika tovább futtatja a hűtőventilátort
Olvasónk arról számolt be, hogy Audija néhány kilométeres út után is hűti magát TDI motoros Audija. Vajon normális ez? - tette fel a kérdést. A válasz egyértelmű igen. Ilyenkor ugyanis nem elsősorban önmagát, hanem a motorhoz csatlakoztatott
részecskeszűrőt temperálja a rendszer.
Ma már abban a korban vannak a részecskeszűrős, Euro 5-ös dízelek is, hogy viszonylag szép számban kerülnek használtan is az országba. Bár arra vonatkozóan különbözőek a rendszerek, hogy kell-e őket ütemezetten cserélni, hogy igényelnek-e bármilyen kiegészítő folyadékot, abban mind egyeznek, hogy koromcsapdaként működnek, majd a lerakódásokat magas hőfokon, a hajtóanyagként is szolgáló gázolaj égetésével tisztítják ki magukból. Az is rendszerenként változik, hogy hány kilométernyi út, milyen fokú bemelegedés után indul a részecskeszűrő tisztítása. Van olyan, hogy akár már városi üzem során is elindul a regenerálás, amit a motor megállításával megszakítunk. Mivel ez nem jó, vannak olyan modellek, amelyek ki is írják, hogy a részecskeszűrő regenerációja miatt ne állítsuk le a motort, de vannak olyanok is, amelyek ilyenkor a motor leállítása után automatikusan, akár 10-15 percen keresztül is hűtik a részecskeszűrőt. Meg persze vannak olyanok is, amelyek nem írnak ki semmit, nem hűtik magukat, kvázi a használóra van bízva, hogy miként teszi tönkre autóját a nem ideális körülmények közötti használattal (dízelmotornál ez a hosszú távú üzemet jelentené).
És ezt nevezik szakújságírásnak!!! Mit várunk akkor egy bulvár laptól..
Össze van keverve szezon a fazonnal
Majdnem minden igaz, csak nem akkor, nem ott, és főleg nem abban az összefüggésben!
Zöldséges üzletnek is becsületére válna ennyi zöldség!
Gratula!! 🙁
Egyetértek, valamennyi levegőt fúj a motorblokkra is, de a kipufogóra semmiképp.
Meg egyébként is tudtommal csak üzemmeleg állapotban kezdi el a regenerációt.
Udv, valami nagyon nem stimmel, a reszecskeszuro a kipufogorendszer egy resze, csak a kipufogogaz aramlik
at rajta, semmi mas, a hutoventillatorral aramoltatott levego nem. A jaro ventilator cask a hutoben levo vizet
tudja huteni kiveve ha van egy kulon elektromos keringteto szivattyu ami leallas utan meg hutotte a turbot egy ideig, egy baratom regebbi audijaban volt, ujabban kisporoljak.
Valóban … elszámoltam magam 😀
Ez már mindjárt két dolog 🙂
Ez érdekes mert az enyém is csinálta új kora óta de nincs is benne részecskeszűrő !!!! 😀 Az ok a termosztát hibája az enyémbe pl gyárilag nem a megfelelő értékűt rakták konkrétan egy benzines motor termosztátját szerelték bele a Vw gyárban véletlenül a diesel motorhűtőbe .A megfelelő termosztát beszerelése után tökéletesen működött . Érdekes mód a Vw márkaszervizben nem tudták megmondani mi a baja … :DDD a saját szerelőm jött rá mikor panaszkodtam neki hogy hideg motornál hűt alapjáraton ha odalépek neki akkor meg abbahagyja majd kb 10 perc után újra elkezdi hűteni . Szóval ennyit a Vw precízségéről .
Vw-nél egy dolgot érteken de nagyon hazudni és jól lehúzni pénzzel …