Gyári érték alatt is fogyaszthat a Toyota Prius

Eco Cup: fogyasztási versenyt tartott a Prius Club Hungary

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csak tavaly több mint ezer használt Toyota Prius érkezett hazánkba, a világ legnépszerűbb hibridje több százezer kilométer után is lenyűgözi a vevőket.


A világ boldogabbik felén újonnan is népszerű a Toyota Prius, hiszen eddig közel 4 millió példányt adtak el belőle (a Toyota összes hibridjének számlálója pedig már a 10 milliót is átlépte), nálunk ugyanakkor inkább használtan népszerű a Prius, tavaly 816 használt példány kapott rendszámot hazánkban a hagyományos hibridből, ráadásul ehhez jön még 115 zöld rendszámra jogosult Plug-in Hybrid verzió és 207 darab Prius Plus is. Hogy a típus kedvelt, azt mutatja, hogy a tavalyi Prius-összevetésünkbe is bevont formális Prius Club Hungary több mint 1500 rajongót számlál. Hogy egy Prius magas futással is vállalható, azt tavaly egy több mint 400 ezer kilométert futott példány próbájával is bizonyítottuk. Takarékosságáról különféle nézetek vannak, a típus ellenzői fumigálják, pedig ha automata váltóval szerelt, hasonló méretű és menetdinamikájú konkurensekhez mérjük a Priust, akkor verhetetlen. De nagyjából amúgy is, és ezt most bizonyította sok-sok tulaj, illetve az a kereskedő, aki a Prius-tulajdonosok számára szervezte az első hazai Prius Eco Cup futamot, és akitől nem csupán a tavaly próbált több mint 400 ezer kilométeres példány származott, hanem a verseny legtöbb dobogós is.
Hirdetés
A verseny lényegében formális volt, mintegy 40 kilométeres, szabadon választható, de egy közbes ellenőrzőpontot tartalmazó utat kellett megtegyenek a vnevezők, a fogyasztást a fedélzeti számítógépek igazolták. Saját Prius összevetésünk azt bizonyította, hogy normál vezetéssel simán hozható bármely Prius - eleve igen szerény - gyári fogyasztási értéke, az Eco Cup résztvevői viszont azt is, hogy némi odafigyeléssel gyári érték alatt is lehet fogyasztani a Priusszal. Tegyük hozzá, mindenki meleg motorral indulva, gyér forgalomban autózott, zömében légkondi nélkül, mi tavaly nyáron azzal együtt mértük a gyári fogyasztásokat.
Az Eco Cup résztvevői azonban ötödével a gyári értékek alatt tudtak autózni, az abszolút győztes 3,2 l/100 km fogyasztással holtversenyben egy Prius 3 és egy Prius Plus lett. Igaz, modellenkénti győztest hirdettek, így mindkettő bajnok. A Prius 3-mal egyébként hárman is 3,2 l/100 km értéket produkáltak, így a szervező azon szabálya lépett életbe, hogy a legtöbbet futott autó, egy 235 ezer kilométeren túl lévő példány nyert. Ebben egyébként nemrégiben garanciában cserélt hibrid akkumulátort a Toyota. Abszolút gyári volt ugyanakkor az a Prius 2, ami 285 ezer kilométerrel a háta mögött 3,3 l/100 km értékkel nyerte a kettesek kategóriáját. A Plug-in Hybrid verziók között nyilván az tudott nyerni, aki a legnagyobb töltéssel ért a starthoz, abban a kategóriában 1,6, 2,2 és 3,1 l/100 km értékek születtek. A nem Prius, de 1.8 HSD hajtásláncos modellek (például Auris Hybrid, Lexus CT 200h) kategóriájában 3,3 l/100 km lett a legjobb eredmény. Aki olcsón szeretne autózni, bátran vegyen Priust, de hozzáteszem, aki kényelmesen, az is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Gyári érték alatt is fogyaszthat a Toyota Prius

  • 2017.10.27. at 19:07
    Permalink

    Gratulálok a fogyasztási rekordokhoz!
    Mondjuk én a bégető motort (motorhangot) nem tudnám megszokni.
    És még annyit, hogy a többiek mögöttetek haladni is szeretnének.

Vélemény, hozzászólás?