Izmos GTI készült a legkisebb Volkswagenből

Elkészült a legkisebb GTI Volkswagen, az up! 115 lóerős turbós motort kapott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nézhetjük az 1-es Golf GTI mai reinkarnációjának, persze csak ami a méretet és a teljesítményt jelenti. Az up! GTI igazi hot hatch, de inkább kanyarvadászatban jó, mint gyorsulásban.

Akkorát nőttek mára az autók, hogy egy 40 évvel ezelőtti modellhez méretben megfelelőt két kategóriával lejjebb kell keresnünk. Így van ez a Golfnál is, már a Polo is túlnőtte az első szériát, így most ildomosabb súlyban és teljesítményben az up!-hoz hasonlítani. Így van ez a csöppség új, GTI kivitelénél is, ahol még a gyártó is előhúzott egy gyönyörű állapotú 1-es Golf GTI-t, hogy kicsit összeeresszék őket. Az up! persze még annál is nehezebb, a 840 kilót ma nehéz tartani - bár a Swiftnek megy – az új vakarcs 997 kilót nyom.

Hirdetés

Ehhez társul egy 115 lóerős háromhengeres turbós motor, az egyliteres egységgel így 8,8 másodperc alatt van százon. Megenni nem fogjuk vele a TDI-s srácokat, de kanyarban elég jó móka lesz, amikor megérkezik a 230 Nm nyomatéka. Teljesítményével persze még így is valamivel az ős GTI fölé rúg, végsebessége pedig 197 km/h. Külsőben is mutatós, visszahozták kicsit a régi dizájnt és kapott oldalra matricacsíkokat és szolid piros kiegészítőket. A hatalmas légbeömlő az orrán csak kamu, de jól mutat, a 17 colos kerekekkel persze a sportosság felé dől a mérleg, mintsem a kényelem felé. Picit ültettek a futóművén, valamivel nagyobb teljesítményű fékeket is kapott. Egyetlen rossz hír, hogy még csak tanulmánynak csúfolják, így egyáltalán nem biztos, hogy gyártani fogják. Az up! GTI a VW-sek szent helyén, a Wörthi-tó partján mutatkozik be.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?