Cicaszívű oroszlán – Kia Picanto teszt

Van értelme? A koreaiak 2003-ban a Frankfurti Autószalonon mutatták be a Hyundai Getz alapjaira épülő városi kisautót, a Picantót. Első generációja 2004-től 2011-ig tartott, a második pedig pont tavaly futott ki. A harmadik kiadás idén tavasszal Genfben debütált, most pedig hozzánk is megérkezett. Külseje erősen hajaz a második generációra, ugyanakkor sokat változott, és eggyel nagyobb márkatársa, a Rio stílusjegyeit hordozza. Nem véletlenül. Mindkettő idei újdonság a Kiánál, ráadásul mindkettő a kisautók mezőnyét népszerűsíti. Joggal merül fel a kérdés, hogy miért éri meg Picantót venni, ha ott az eggyel nagyobb Rio? Erre is fény derül!


Kétszínű. Pontosabban három, ha a külsőre rápillantunk. Az alap fehér mellett a fekete és a sportosságra utaló piros is feltűnik. Sportos bizony, nem is kicsit. A GT Line felszereltségi szint igen komoly külső és belső megjelenést ad a kis Picantónak. Szépek és a kategóriához képest nagyok a felnik, agresszív az arca, akár egy mérges bulldognak, oldalról pedig a küszöböknek köszönhetően vonzza a tekintetet. Hátul krómozott, dupla kipufogó árulkodik arról, hogy ez bizony nem hétköznapi modell. Részben igaz, hiszen a külső és belső dizájn valóban más. Motorikusan viszont ez igenis csak egy hétköznapi modell.

Nagy az arca, kicsi a szíve. A Picanto mindössze kétféle motorral érhető el. A belépő szint az 1.0 MPI 67 lóerővel, a csúcs pedig az 1.25 MPI 84 lóerővel. Mondtam, hogy egy erőgépek. A GT Line pedig mindkét motorhoz elérhető, azaz akár 67 lovat is rejthet ez a külső. Szerencsére nálunk az 1,25-ös volt, de a külsőt tekintve a 84 lóerő megmosolyogtató. Ránézésre azt gondolná az ember, hogy legalább az Opel Adam S-hez hasonlóan van 140 lóerőnk, amivel már lehet élvezetesen autózni. Itt ezt most el kell felejteni. A 84 lóhoz 122 Nm társul, nulláról százra leghamarabb 12 másodperc alatt érhetünk.

Vezetni így is jó. Nem érdemes tehát a piros lámpánál gyorsulásra hívni a másikat, kanyarban viszont már tudunk meglepetést okozni. Az átlagnál keményebb futóművel és a kis tengelytávval nagyon élvezetesen lehet kanyarodni vagy csak átdobni egy körforgalmon. A kormányzása is pontos, közvetlen, a fékek jól adagolhatóak és intenzíven lassítják az autót. Egyedül a gyorsulási dinamikája gyenge, egy hasonló erőben lévő új Swift fürgébbnek bizonyul, igaz könnyebb is.

Van itt minden. Amennyire szomorkodtunk a motorteljesítmény miatt, annyira örülhetünk a rendelkezésre álló extráknak. Ebben a kategóriában igen komoly ellátmányt ad a GT Line. LED-es hátsó lámpák, LED-es nappali menetfény, projektoros fényszóró (sajnos csak halogén világítással), ülésfűtés elöl, kormányfűtés, bőr, pontosabban csak bőrhatású, de egyáltalán nem gagyi bőrkárpit, tolatókamera, Bluetooth-os telefon kihangosítás, tempomat, AndroidAuto és Apple CarPlay támogatás, csak hogy a legfontosabbakat említsem. Vezetést támogató rendszerek közül is van autonóm vészfékező rendszer, ami a városi koccanásokat redukálja vagy előzi meg teljesen. Sávtartó, sávelhagyásra figyelmeztető és a többi csilingelő meg vezetésbe beleszóló segítség nem került bele, egy ilyen kis autóba nem is kell. Vezetni egy élmény, a bőrkormány finomsága olyan, hogy máshol csak a középkategóriában találkozunk ilyen anyagminőséggel.

Megéri? Nem egyszerű dönteni, ugyanis ha valakit magával ragad ez a külső, és valljuk be ezt könnyen megteszi a Picanto GT Line, akkor mehet a fejtörés, a matek, és lehet, hogy szívünk helyett az eszünk alapján döntünk majd. Alapárát tekintve 2,96 millióról indul, ami csupán a fapados változatot jelenti. A tesztautónk viszont már a 4,5 millió súrolja, egészen pontosan 4,47 millióért vihető haza. Ekkora autóért, ekkora helykínálattal ezt én soknak érzem. Ennyiért már kompaktot is lehet kapni, és ha csak a márkánál maradunk, akkor ebből az összegből hazavihető egy eggyel nagyobb Rio vagy pár száz ezerrel megtoldva egy cee'd, amiben már a család is elfér.