Nem ismer intimitást az Opel Cascada?

Olyan szerencsés voltam, hogy egy hétig nálam lehetett egy Opel Cascada, azzal a céllal, hogy írjak róla véleményt - milyen az autó és főleg, hogy milyen érzés vezetni. Őszintén szólva elsőre elég nagy kihívásnak éreztem ezt a feladatot, hiszen nem tudok többet a kocsikról, mint egy átlag autóvezető. Épp ezért, ha valaki a motorról, a nyomatékról vagy esetleg a tengelytávról szeretne olvasni, akkor inkább kattintson ide, mert ezekről a cikk végén sem fog többet tudni. Mindezek ellenére én boldogan igent mondtam a felkérésre, mert mégiscsak nyár van és én egy hétig furikázhatok egy menő tető nélküli kocsival a napsütésben, alig vártam!

Ekkor még nem tudtam, hogy egy naptej a kesztyűtartóban is nagyon hasznos lett volna.

Egyébként mindig kettős érzésekkel gondoltam a kabriózásra. Nem volt bennem kétség, hogy tökjó lehet egy szerpentinen autókázni a naplementében: fújja a hajadat a szél, közben hangosan szól valami ütemes muzsika, az egész teljesen idilli. A GTA San Andreasban is mindig próbáltam a tető nélküli kocsikat ellopni, szóval teljesen nyitott voltam az élményre, viszont azt is tudtam, hogy a Nagykörút azért mégsem a Miami Vice, nagyon kíváncsi voltam: milyen lesz Budapesten egy rikító kék kabrióval közlekedni?

Hát röviden, nem túl intim.

Az első benyomásom, hogy az emberek imádnak átbámulni egy nyitott fedelű kocsiba, ennek az Opelnek a metálkék színe pedig csak fokozta ezt az ingert. Ezen a héten a begyűjtött dudálások számát sikerült feltornásznom a duplájára ahhoz képest, amit eddig az egész életem során kaptam. Egy gyors és ártalmatlan Instagram csekk a pirosban, és szinte azonnal jött a mély hangú dudaszó a mögöttem lévő kocsiból, ha nem a narancssárga jelnél léptem a gázra. A kirakat érzéshez hozzátartozott, hogy a négyeshatosról beláttak a dekoltázsomba és kihangosítóval telefonálni esélytelen volt anélkül, hogy ne tudja meg az egész buszmegálló, hogy mi lesz az esti programom, szóval tényleg más, mint egy kellemesen középszerű Golfban vagy Mazdában autókázni a városban. A csúcspont az volt, amikor egyszer valaki átszólt, hogy jó a zene – nem annyira örültem neki, mert épp akkor szétkapcsolt a Bluetooth és Niki Minaj szólt, vagy valami ilyesmi. Na mindegy.
Ezt az autót viszont úgy is élmény volt vezetni, hogy normál esetben nem párásodik be a szemem, ha valaki megemlíti, hogy épp egy 170 lóerős autóban ülök, ami 10 másodperc alatt van 100-on. Viszont számos olyan élményem volt, amit más autóval soha nem tapasztaltam eddig. Például amikor beülsz és ráadod a gyújtást, a biztonsági övet udvariasan előrenyújtja neked, és nem rögtön egy kellemetlen csipogással jelzi, hogy életveszélyben vagy, ha meghaladtad a 8 km/órás sebességet biztonsági öv nélkül. Olyan mintha egy kézfogással üdvözölne inkább. Aztán amikor lehúztam a tetőt, mindig olyan érzésem volt, mintha egy transzformerben ülnék, ami épp akkor kezd átalakulni, ráadásul menet közben is „át lehet változni”, ami külön jól jött, amikor elkezdett esni az eső a 4-esen.
Egyébként ennek az egész kabriózgatásnak a legfontosabb tényezője az időjárás. Az első nap például úgy leégtem, hogy másnapra lehámlott a karom és az orrom is. Most már tudom, hogy minden true kabriósnak megbújik egy baseball sapka a kocsijában, és délben a dugóban nem húzzák le a tetőt. (!!) A kora esti órákban viszont, amikor már elmúlt a nagy meleg (és az említett dugó), igazi élmény vezetni ezt az autót. Olyan kicsit, mintha egy biciklit és egy sportautót gyúrtak volna össze, kivéve, hogy sokkal drágább, és nem mehetsz a bringasávban. Még az sem gond, ha kicsit hideg van, mert az ülésfűtéssel azon is lehet segíteni. Mondjuk ez a viselkedés nem igazán egy fenntartható gondolkodásmódról tesz tanúbizonyságot, de mégiscsak egyetlen hetem volt, hogy loboghasson a hajam, szóval kihasználtam minden esőmentes percet. Egyébként sokkal kevésbé csap be a szél, mint gondoltam először. Ha az ablakok fel vannak húzva, még a 130-as autópályát sem kell elfelejtenünk, az is teljesen élvezhető és kényelmes.

Mondjuk a kényelemről csak akkor beszélhetünk, ha nincsenek csomagjaink.

Rakodótérben nem túl erős ez az autó, persze teljesen érthető okok miatt. Nekem viszont okozott némi problémát, amikor a vívótáskámat is magammal kellett vinnem: táskát kint lerak, beül, tetőt lehúz, kiszáll, táskát berak a hátsóülésre, végül beszáll. Azért nem panaszkodom, mert épp nem esett az eső, amúgy a tetőt lehet a távirányítóról is nyitni - ha a raktér-elválasztó le van húzva. Ezt csak később tudtam meg.

Elvittem egy körre az 5 éves unokahúgomat is, legalább teszteltem, hogyan fér el egy gyerekülés, milyen a szélfogó, sőt az is kiderült, hogy a hátsó ülések közötti rés tökéletes „mesekeksz-tartó”. Nagyon tetszett neki, főleg, hogy „fantasztikusan kék” a színe, pont olyan mint Elza ruhája a Jégvarázsból. És összességében nekem is nagyon bejött ez az autó, voltak zavarba ejtő pillanataim – például a műszerfal úgy ahogy van egy nagy kérdőjel a millió gombbal -, de miután hétfőn leadtam a tesztautót, szerdán már azon kaptam magam, hogy a Használtautó.hu-n a kabriókat böngészem. Talán pont egy ilyen Opel Cascada lenne a tökéletes választás majd egyszer? Kivéve, ha Jégvarázs színe van.