Ez nem autó, ez iparművészet – Alfa Romeo Giulia Q teszt
Alfa Romeo Giulia Quadrifoglio teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nem könnyű a német gyártók által alakított prémium sportszedánok piacára való belépés. Abban igazán emlékezeteset alkotni, szinte lehetetlen. Az Alfa Romeo mégis megpróbálta: nagyon enyhe kifejezés, hogy sikerült nekik.
Több mint ezerötszáz kilométeren bizonyíthatott a Giulia. Szlovéniába és vissza autózva megmutatta az Alfa, hogyan kell ezt a kategóriát csinálni
Ahhoz, hogy teljesen megértsük a Giulia Quadrifoglio zsenialitását, vegyük le először a fókuszt róla, és koncentráljunk az autógyártás jelenére. Különleges ez az időszak. Az akadályok ellenére az autók gyorsabbak, könnyebben vezethetőek és kényelmesebbek, mint tegnap voltak. Hiába a folyamatosan szigorodó környezetvédelmi szabályozások és a marketing, miszerint mindenki számára megfelelő alternatívát nyújt az elektromobilitás, a sokak által hőn vágyott zászlóshajók az erős és sportosan vezethető autók, benzines motorral. A legnehezebb műfaj talán a sportos szedánoké, amiknek amolyan svájci bicskaként tudniuk kell mindent. Egyrészről kifinomultnak kell lenniük, amibe be lehet ülni a családdal együtt, pakolhatók, és lehet velük kényelemben utazni. Másrészről a pokoli erő és gyorsaság is elvárás, mindezt úgy, hogy lehetőleg nem hal meg bennük a vásárló.
Olyan technológiai nirvánában élünk, hogy egy négyajtós szedán ma már úgy gyorsul 100-ra és 180-ra is, mint egy F50-es Ferrari.
A ma már Stellantis - akkor még FCA - csoport úgy gondolta, hogy betör a BMW, a Mercedes-Benz és az Audi által uralt “pályára”. 2016-ban piacra dobta az Alfa Romeo Giuliát. Az Alfa akkor már évek óta romló eladási számokat produkált, és bár autóik mindig gyönyörűek voltak, minőségük hagyott némi kívánnivalót maga után. Emellett évek óta nem volt olyan termékük, amivel ebben a kategóriában pályára lehetett volna lépni, labdába rúgásról nem is beszélve. Szóval miért pont az Alfa Romeo? Érzésem szerint úgy gondolták, hogy ha valamivel meg lehet piszkálni az állóvizet, az egy - idén már - 102 éves márka. Na, de nincs prémiumszedán a kínálat csúcsát jelentő sportautó nélkül. Van viszont egy, az M-nél, RS-nél és AMG-nél is öregebb, az autóversenyzés hajnala óta létező jelzésük a csúcsmodellekre.
A négylevelű lóhere, vagyis a Quadrifoglio, amit hetykén fel lehet tenni az autó első sárvédőire úgy, ahogy 1923-ban Ugo Sivocci autóján virított, amivel Targa Florio-t nyert
A maranellói inspiráció
Mivel a vetélytársak sorhatosai és V8-ai igen közel vannak ahhoz, amit a motorgyártás csúcsának nevezhetünk, kellett egy igen komoly erőforrás is. Van Olaszországban egy gyártó, ami azért tud egyet s mást a motorokról, és úgy általában a sportautókról. A Giulia orrában rejlő 2,9 literes V6-osához a Ferrari F156-os kódjelű turbós, V8-as motorjának a felépítését vették alapul. Sokan mondják, hogy “levágtak két hengert” és kész, de ez ennél bonyolultabb. A hengerek itt 90 fokos szöget zárnak be, a főtengely 120 fokban eltolt, a blokk nedves karteres olajozású, és csak az Alfákban van ilyen.
Pörgős motor, ami az 510 lóerejét 6200-as fordulatnál adja le, a maximális, 600 Nm-nyi forgatónyomaték pedig 2500-as fordulattól áll rendelkezésünkre. Mindez a tűzfal és az első tengely közt helyezkedik el.
Került diffúzor az autó aljára, aminek a függőleges vezérsíkjai az egyik legszebb lökhárítót eredményezték, amit valaha bármin láthattunk
Minden hidegindítás ünnep: megnyomjuk a kormányon lévő piros gombot, az analóg mutatók “felélednek” és szinkronban végigszaladnak a skálán, a motor megrázza magát, és enyhe robajjal életre kel, majd elhalkul. Szimfónia, tánc, mi kell még? Hát kényelem!
"Síkképernyős TV" helyett egy gyönyörű, analóg műszeregységet kapunk
Kifinomult utazási komfortot kínál, ami ilyen erő és vezethetőség mellett megsüvegelendő
Az a hír járja, hogy a világ összes üzemanyaga sem elég a lóherés Alfának. Itt jön képbe a motor felépítésének zsenialitása, hogy három hengert le tud kapcsolni, és bizony meg is teszi.
Bledig volt idő kitapasztalni: autópályán a pillanatnyi fogyasztásmérő az itthon még épp legális autópályatempónál általában 10 liter körül mozog
Divatos azt mondani a sportos autókra, hogy könnyebbnek érződnek, mint amilyenek. A lombardiai autógyárban a mérnökök úgy döntöttek, hogy bíznak a fizikában és faragnak a súlyból, mert a sportautó-készítés - bocsánat, de - alfája az alacsony tömeg.
Bő 4,6 méter hosszú, 2,8 méteres tengelytávval, minden földi jóval felszerelve. Ezek azt indikálják, hogy alsó hangon 1,8 tonnányi súlyt kell majd kontroll alatt tartani... A tesztautó forgalmijában 1620 kg szerepel
Durrog, csattog, minden fordulatszám-tartományban kicsit másképp hangzik, így a váltások mindig új szólamot szólaltatnak meg
Itt nem visszajelzés van, hanem az ujjbegyeinkkel éppen csak az aszfalt pontos kémiai összetételét nem tudjuk megállapítani. A kormányzás nem közvetlen, hanem telepatikus.
Az autó talán legjobb része. A tökéletes fogású kormány és mögötte az alumínium váltófülek
A csodálatos felnik mögött gigantikus fékeket találunk.
Ez az autó nem bevon az élménybe, hanem eggyé válik velünk. Nem azért jó vezetni, mert ő megteszi helyettünk, hanem azért, mert olyan autót akartak gyártani, amit vezetni lehet.
A padlólemez, az AlfaLinknek elnevezett felfüggesztés, a leszorítóerő és az alacsony önsúly olyan mennyiségű tapadást biztosít, amit nehéz elhinni. Attól függetlenül is, hogy a tesztautón (egyébként nagyon jó) téli gumik voltak.Az aktív első splitter, a hűtő-,
és légelvezető-nyílások, a kis szárny: mindennek van funkciója
Ráncfelvarrás helyett ráncba szedés
A modell 2020-as modellfrissítésével rengeteg lényeges dolog sokkal jobb lett. Az autó alapjain nagyon nehéz fogást találni. Kívülről annyi történt, hogy sötét hátsó lámpákat kapott, illetve az orrán lévő ikonikus légbeömlő, a “trefoil” díszítőeleme már fekete, vagy karbon is lehet, nem csak ezüst. Nagyon komoly változás az autó új infotainment rendszere és a modern vezetéstámogató rendszerek megjelenése. Itt most elébe mennék azoknak a hangoknak, amelyek szerint ezek teljesen szükségtelen dolgok, és csak a hülyéknek számítanak.
Akik megvesznek egy ilyen családi csomagolású sportautót 30 millió forint környékén, azok együtt fognak élni vele.
A csomagtéren nem múlik a használhatóság
Hátulra beszállni nem olyan könnyű, mint egy Rollsba, de a hely bőven elegendő
Nem laggol, a grafikája is jó, tudja az Apple CarPlay-t, és ahhoz, hogy elérjünk benne valamit, nem kell hosszasan babrálni.
Ezt az autót viseljük. Nem éktelenkedik holmi hirdetőtáblaként. A belső anyagválasztás roppant jó, a párhuzamos varrások gyönyörűen futnak egymás mellett, és az Alfákban már megszokott, ötletes formákkal találkozhatunk. Az objektivitás jegyében megpróbáltam találni valamit a tolatókamerán kívül, amit kritizálhatnék, és pont idevág: kicsit komor a belseje, és nem lehet más színű bőrt kérni. Cserébe zongoralakk helyett csodás karbon díszítőelemekkel találkozhatunk mindenhol.
Van olyan jó, mint a német gyártók hasonló termékeiben létrehozott beltér?
Van. Hozza az elvárt minőséget, ötletességében pedig túl is tesz némely konkurensén!
Divatos kiszólás, hogy ízlésen nem szokás vitázni, de a Vénusz születése és a Dávid szobor szépségét sem érdemes vitatni. Hát ilyen a Giulia is.
Műalkotásként is megállná a helyét
Eltúlzott hűtőrácsok, vesék, kitátott rájaszáj szerű formák helyett a legendás trefoil
Minden vonala és formája gondosan alkot egységet
És minden nyílásnak van funkciója, ezekből ömlik ki a hő!
A legtöbb tesztben azt látni, hogy 16-22 liter közti átlagfogyasztásokat produkált a Quadrifoglio. Tudom, akinek majomra van, stb., de manapság azért már mindenkinek számít, hogy mennyit eszik az autója. Pláne, hogy arcpirító benzinárak felé haladunk. Tulajdonosi fórumokon és hosszútávú teszteken azt látni, hogy inkább 12-14 liter közt kérnek. Nos, az én lábam alatt egy nagyobb utazással (10,8 l), 4 napnyi városi közlekedéssel (forgalomtól függően 12-18 l) és sok, egyáltalán nem visszafogott élményautózással (óránkénti fogyasztásban fejezhető ki), majd' négy teletankot figyelembe véve, 13,8 litert evett. A tulajdonosok által jelzett hibák után kutatva is azt látni, hogy a korai szériás autóknak voltak kisebb gyerekbetegségei, illetve a manuális váltó több karbantartást igényel. Ezt egy itthoni szerviz is megerősítette, ezzel a kategóriájában egész megbízhatónak számít.
Kinek jó a Giulia?
Habár nagyon szeretem az ennyire túlmotorizált autókat, kicsit úgy vagyok velük mint az elefántokkal: csodásak, de otthonra azért nem kéne egy. Na, a Giulia Quadrifoglio nagyon más tészta!
Ez mindenkinek jó lesz, aki kifinomultságra és arra is vágyik, hogy ha kiér egy sokad rangú útra, vagy versenypályára, a vegytiszta vezetési élményt kapja. A kompromisszumok eltűnnek, tökéletes a kétarcúsága. Az olaszok megmutatták, hogy náluk mit jelent az “emhárom”, és aki ebben a kategóriában keres autót, az Alfa Romeo Giulia Quadrifoglio “személyében” mindent meg fog találni! Sőt!