Sportautó, anyagi csőd nélkül: íme a legélvezetesebb új Suzuki!

Léteznek dolgok, amik nem változnak, és ez így jó. Ilyen például a Swift Sport is, ami jutányosnak számító ára és a hátulján éktelenkedő "Hybrid" felirat ellenére évek, sőt, inkább évtizedek óta nyújtja ugyanazt: minden egyes kanyarnál mosolyt csal a sofőr arcára. A Swift Sport ugyanis éppen akkora, amekkorának lennie kell, hogy egy szórakoztató kis méregzsák legyen. A karosszéria széleibe kitolt kerekek és a feszes futómű ráadásul még egy lapáttal rátesz az élményre: a Suzuki sportmodellje kezes és kiszámítható, mégis remek adrenalinfröccsel szolgál a megfelelő útszakaszokon.

Teljesítménye ráadásul éppen elég a közútra, ezzel még lehet mások veszélyeztetése nélkül szórakozni a hétköznapokban is.

Persze, a valódi szórakozást egy ilyennel nem az Alföld végtelen egyeneseiben kell keresni, hiszen ott gyorsan elfogy az izgalom, ezt az autót a hegyvidéki szerpentineken lehet a legjobban "kijátszani". Ehhez főleg a meglepően nagy sebességérzete és a pillanat alatti reakciói járulnak hozzá, rendszeresen jár vele úgy az ember, hogy az órára pillantva jóval kevesebbet lát, mint amennyinek érződik a mutatvány. Bent a Swift műszerfalának sportos újragondolása fogad, pénzt csak arra költöttek, ami igazán számít. Ebben az autóban egyáltalán nem fájnak a kemény műanyagok és az olcsó textúrák, teljes mértékben eltereli a figyelmet ezekről a dolgokról az élmény, és a rengeteg hibátlanul megkomponált részlet. Ilyen például a kormány, a váltógomb és az ülések, ezeknek a tapintása és a kényelme is remek, az ülések ráadásul kiváló oldaltartással bírnak. Extrák terén sem kell a szomszédba menni, ráadásul minden alapáron van, a Swift Sportnál lényegében csak a fényezést tudjuk variálni a konfigurátorban. Így biztosan találunk benne digitklímát, két fűtött ülést és adaptív tempomatot a hosszabb utakra. Elöl kényelmesen elfér két felnőtt, ám ez el is várható manapság ettől a kategóriától, az igazi meglepetés hátul érkezik. A rejtett kinincsekkel nyíló hátsó ajtók mögött ugyanis a Vitarát közelítő hátsó tér tárul elénk, itt érződik igazán, hogy mennyire aprócska a Suzuki legkisebb crossovere. A Swift ugyanis külső méreteihez képest bőséges fej- és lábteret ad, két főnek kényelmesen, háromnak szűkösen elég a második sor szélessége. Ne feledjük: hiába városi autó a Swift, már nagyobb, mint az egykori kompaktok, amelyekkel a hot hatch kategória megkezdte a hódítását. Az igazi kérdés viszont egy ilyen modellnél nem az, hogy milyen kényelemben utazik a négy felnőtt, hanem hogy mit él át közben. Erre még kevesebb panasz lehet a Swift Sporttal, bár tagadhatatlan, hogy kevesen fogják tátott szájjal nézni, ahogy végig gurulsz vele a rakparton.

Bent sem veri le a fejed a kedvenc hi-fi gyártód márkajelzésével feldíszített hangrendszer, ilyen ugyanis nem került a Swift sportba, ez az autó nem menősködésre született, hanem szórakozásra.

Ennek az egyik oka a motorhang, ami a hátsó lökhárító mindkét szélén kivezetett, stílusos kipufogórendszerrel maga a tökéletes hangolás. Városban, országúton és autópályán tökéletesen belesimul a környező zajok szintjébe, ám amikor a fordulatszám-mérő átlépi a négyezret, akkor kiemelkedik a környezet zajából, majd kellemes duruzsolásból még éppen elviselhető ordításba csap át a leszabályzás környékére. Szomorú, hogy az új Swift sport már nem durrog, mint a régiek, ám még meglepőbb, hogy valami más is eltűnt belőle az utóbbi időben a visszacsattogáson túl. Egyáltalán nem tűnt fel például a teszthét során, hogy 10 lóerőt veszített az erejéből ahhoz a Swift Sporthoz képest, amit utoljára vezettem, ugyanolyan pörgős és hangulatos, ráadásul hasonlóan erősnek is tűnik. A számok azonban mást mutatnak, egy teljes másodperccel romlott ugyanis a százas sprintje állórajtból a 140 lóerős elődhöz képest. Sokkal zavaróbb egy sportmodellnél a pedálérzet, ami számomra túl puha volt. A fékpedálnál kézenfekvő magyarázat lenne a hibridsége, ám mivel ez csak egy úgynevezett lágy hibrid, azaz a motorral együtt hajtó, 14 lóerőt és 53 newtonmétert leadó indítógenerátor segít rá gyorsításkor és tölt vissza motorféknél, ezért aligha okozhatja a problémát. Sokkal inkább hangolási kérdés ez, hiszen a kuplungpedál sem tűnik keményebbnek az 1,2 literes alapváltozatokénál, bár azt érezni rajta, hogy egy lényegesen minőségibb alkatrészt vezérel a sofőr lába. A gázpedálnál nem éreztem problémát, a reakcióidő ugyanis bármilyen fordulattartományban elenyésző, főként a már 2000 környékén tetőző, 235 newtonméteres csúcsnyomatéknak. Meglepő még a fogyasztása is, ami országúton és autópályán 5, illetve 6,5 liter környékén alakul vezetési stílustól függően. Az igazi érdekesség itt a városi használat és a napi szintű szórakozás kombinációja, a Swift sport ugyanis lényegében a teszthetet megnyitó és lezáró Szeged-Budapest oda-visszán kívül a szabadidőm jelentős részében így töltötte az idejét: felvettem vele a haverokat a városban araszolva, majd kimentünk tiporni a környező, elhagyatott útszakaszokra. Ezt nagyjából 8 literes átlaggal teljesítette, így komolyan gondolom, hogy ár-érték arányban ez jobb szórakozás volt csapatszinten, mintha a belváros pénztemetőjében próbáltuk volna meg eltölteni az időnket. Persze, van a piacon erősebb és nagyobb, de a hazai utakra az ilyesmi teljesen felesleges, ha csak a szórakozás a cél. Ám, aki valami nagyobbra és vadabbra vágyik, annak sem kell feltétlenül elvetnie a Swift Sport ötletét, a mókás kisautó ugyanis

remek belépő lehet a modern sportmodellek világába is.

Ez már elég erős ugyanis ahhoz, hogy megtanuld kezelni a váratlan szituációkat és a gyorsabban vett kanyarokat, de még nem elég veszedelmes ahhoz, hogy a tapasztalatlan kezekben az első hiba rögtön katasztrófába torkolljon. Mindehhez a relatíve barátságos ára is hozzájárul, a Suzuki állandó kedvezményével 9,3 millióért vihető haza egy ilyen autó. Persze, a hazai átlagfizetésekhez képest ez sem olcsó, ám nincs is olyan messze a földtől, mint a versenytársai.