Bombameglepetés: a semmiből győzött egy Mercedes Ausztriában

Őskáosz Ausztriában: Norris és Verstappen kiütötte egymást az élről

A szezon legunalmasabb futamaként indult, ám Norris és Verstappen végletekig kiélezett küzdelme ütközéssel ért véget, így az egyik Mercedes versenyző állhatott fel a dobogó tetejére.

A szombati sprintfutamhoz hasonlóan indult a Formula-1-es Osztrák Nagydíj is, Verstappen magabiztos előnyt épített ki, míg Norris minden erejével igyekezett mögötte maradni. Az első etap végén, a Red Bull kemény keverékű abroncsokat pakolt a címvédő alá, ami nem akart működni az RB20-ason. Éppen ezért a második kiállás alkalmával visszaváltottak az energiaitalosok a versenyben vezető autóval a közepesre, csakúgy mint az üldöző Norris.
Hirdetés
A két, híresen jó kapcsolatot ápoló versenyző mintegy 10 körön keresztül gyepálta egymást: Norris többször is próbálkozott a 3-as kanyarban, de egyszer sem tudott szabályosan Verstappen előtt maradni. A 64. körben aztán minden korábbinál közelebb került, ám meglepve ellenfelét a külső íven próbálkozott. A holland ekkor túl közel húzta autóját a McLarenhez, így összeértek, és mindketten defektes gumikkal gurulhattak a boxutca felé. Norris autóján a jobb hátsó abroncs annyira szétverte a padlólemezt, hogy fel kellett adnia a futamot. Vélhetően a csattanásnak senki sem örült annyira, mint George Russell. A Mercedes fiatalabbik britje viszonylag monoton versenyt futott, ám magabiztosan tartotta maga mögött Carlos Sainz Ferrariját és a mögötte érkező Oscar Piastrit. A két élmenő kiválásával hármuk csatája hirtelen a dobogóról döntött. A McLaren gyorsan átrágta magát Sainz autóján, de Russellt már nem tudta utolérni, így a brit örülhetett az "ajándék" győzelemnek, míg mögötte az egyetlen talpon maradt McLaren és Sainz tette teljessé a dobogót. Negyedikként jókora lemaradással Lewis Hamilton futott be, annak ellenére, hogy 5 másodperces büntetést kapott a boxutca bejáratát jelölő záróvonal átlépéséért. Ennél is nagyobb meglepetés, hogy a három kiállást teljesítő, 10 másodperces időbüntetéssel megszórt Verstappen még így is ötödik lett, míg csapattársa Pérez hetedik, közöttük a kiemelkedő versenyt teljesítő Nico Hülkenberg futott be. A pontszerzők listáját Magnussen, Ricciardo és Gasly teszi teljessé.
Hirdetés

A vb-pontversenyek állása 11 hétvége után (még 13 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Verstapen 237 1. Red Bull 355
2. Norris 156 2. Ferrari 291
3. Leclerc 150 3. McLaren 268
4. Sainz 135 4. Mercedes 196
5. Pérez 118 5. Aston Martin 58
6. Piastri 112 6. RB Honda (VCARB) 30
7. Russell 111 7. Haas 19
8. Hamilton 85 8. Alpine 9
9. Alonso 41 9. Williams 2
10. Tsunoda 19 10. Sauber 0
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?